Jelenlegi hely

A család érték! Kortárs aktiváló tábor Vas megyei fiataloknak

– felhívás Vas megyei fiataloknak –

A család érték! - Kortárs Aktiváló tábor
 
Oszkó, 2015.10.26-28.
 
2015. október 26-28.
 
A tábor célja
A szombathelyi és Vas megyei ifjúsági közösségi életben aktív, kortárssegítésben, önkéntességben jártas 14-20 év közötti fiatalok számára kompetencia- és közösségfejlesztő továbbképző bentlakásos tábor megvalósítása. A táborban érintett témák: a fiatalok tudatos felnőtt életre való felkészülése, a fiatalok társadalmi részvételének elősegítése és a család, mint alapérték.
 
A tábor célcsoportja
elsősorban olyan 9-10. évfolyamos a közoktatásban tanuló fiatalok, akik már aktív szerepet töltenek be kortárscsoportjaikban, illetve a LOGO Ifjúsági Szolgálat, valamint partnerszervezeteit, a helyi települési közösséget szabadidejükben, önkéntes munkával segítik.
a jelentkezők között előnyt jelent a kortárssegítésben való tapasztalat.
 
A tábor időpontja: 2015. október 26-28 (hétfő-szerda)
Találkozó hétfőn 10.00-kor a szombathelyi autóbusz pályaudvaron (Ady tér 3.) az információ előtt. Menetrendszerinti járattal jutunk el Oszkóra vasvári átszállással (indulás 10.10, megérkezés 11.19). Táborzárás szerdán 14.00-kor, utána visszaindulás Oszkóról (indulás 15.05-kor) tömegközlekedéssel vasvári átszállással Szombathelyre (érkezés 16.15).
 
A tábor helyszíne: Hegypásztor Erdei Iskola és Turistaszállás, Oszkó
 
A tábor szervezője: Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház,
együttműködő partner: SRT LOGO Ifjúsági Szolgálata
 
A tábor vezetői, szakmai megvalósítók: Borsos László, Borsos-Lajos Krisztina, Dr. Kiss-Geostis Beatrix
 
A részvétel feltétele a jelentkezési lap visszaküldése határidőre, a szülői nyilatkozat átadása legkésőbb a tábor kezdetekor, valamint a tábor teljes időtartamán való részvétel. A tábor maximális létszáma 15 fő, a tábort 10 fő alatt nem tartjuk meg.
 
Jelentkezés
Jelentkezni október 21-én 18 óráig a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és személyes vagy digitális visszajuttatásával az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálatánál (Szombathely, Óperint u. 1., logo@vasvili.hu) lehet. A jelentkezések elfogadásáról legkésőbb október 21-én 22 óráig visszajelzést küldünk e-mailben.
A jelentkezés elfogadását követően történő visszamondás esetén a résztvevő köteles maga helyett más résztvevőt biztosítani, akit a szervezők is jóváhagynak.
Részvételi díj nincs. A program tartalmazza: a szakmai programot, a szállást 2 éjszakára, az étkezést (2 reggeli, 3 ebéd, 2 vacsora) és a Szombathely-Oszkó-Szombathely útiköltségét.
 
Kérdésedet személyesen a LOGO-ban, írásban a borsos.laszlo@vasvili.hu címen, vagy telefonon (30/237-3415) teheted fel.
 
A tábor az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.
A felhívás, a jelentkezési lap, a szülői igazolás és a programterv a vasivili.hu honlapról letölthető 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére