Jelenlegi hely

Anyatejes táplálás ünnepe Szombathelyen

Augusztus 1. 1992 óta az anyatejes táplálás világnapja

Augusztus 1. 1992 óta az anyatejes táplálás világnapja. A világnap célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a csecsemők természetes táplálásának fontosságára.

Szokatlan látvány várta ma délelőtt a Kámoni Arborétumba érkezőket: nem volt parkolóhely sem az Arborétum előtt, sem a környező kis utcákban. Volt viszont sok-sok kis és nagy nagyobb gyerek, nagymama, édesapa, édesanya. Több, mint 100 család érkezett a védőnők által szervezett programra, aminek harmadik alkalommal adott helyet a város szélén lévő erdészeti központ.

A rendezvényen köszöntő beszédet mondott Dr. Takácsné Dr. Tenki Mária tanácsnok asszony és Rózsa-Batta Dóra az anyatejgyűjtő állomás vezető védőnője. A West Dance tánciskola ovis csoportja vidám táncbemutatót tartott a közönségnek, amibe a jelenlévő gyerekek is lelkesen bekapcsolódtak.

Oklevéllel jutalmazták azokat az édesanyákat, akik az elmúlt egy évben anyatejük leadásával segítették a szoptatni nem tudó anyákat - számuk az elmúlt évben 45 volt. 

Ezután kötetlen, szabad program várta a családokat: játszóház, kreatív műhely, arcfestés és villámtetkó, a leendő és meglévő édesanyákat szoptatási tanácsadással segítették a védőnők. A tombolán értékes és hasznos tárgyakkal lehettek gazdagabbak a szerencsések.

A Csimborasszó-ház asztalánál információt kaphattak a szülők a Fejlesztőház szolgáltatásáiról, programjairól, miközben a gyerekek barkácsolhattak munkatársaik segítségével.

Tudtad? 20014. augusztusa óta az édesanyákat szoptatási helyiség is várja a Polgármesteri Hivatal földszintjén (kulcsa a portán kérhető el).

  

  

 

Fényképek: szombathelyimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére