Jelenlegi hely

Megelőzhetőek a tavaszi gyermekbalesetek

Védőfelszerelések beszerzése, a szabályok átbeszélése – ezek a legfontosabb szülői feladatok tavasszal a gyermekbalesetek megelőzése érdekében. Kőnig Róbert gyermeksebész szakorvos, gyermektraumatológus az alábbi interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a gyermek a szülő példáját követi.                         

Itt a tavasz, megérkezett a jó idő. Ez a baleseti osztály életében is jelent némi változást?

Jelent bizony, megnő a balesetek száma. A tavasz kezdetekor jelentős ugrás tapasztalható a gyermeksérülések számában, négyszereződik, ötszöröződik a gyermektraumatológiák forgalma. Ennek részben a jó idő az oka, másrészt az, hogy a gyermekek elfelejtik, hogyan is vigyázzanak magukra. Azok a rutinok, amelyek tavaly ősszel még bennük voltak, télen kikoptak.

Ezért is nagyon fontos, hogy a szabályokat újból le kell fektetni. Azt látom, hogy a négyéves kor alatti gyermekek többsége fejsérüléssel érkezik hozzánk, ők még nem tudnak jól esni, hiszen magasabban van a súlypontjuk. Az idősebb korosztály már kiteszi a kezét eséskor, így csillapítva az ütést. Ennek viszont az az ára, hogy könnyebben szenvednek el csukló- vagy felsővégtagtörést.

Sok család ül biciklire. Fontos, vagy elhanyagolható a védőfelszerelés használata?

Akár profi, akár hobbi sportolásra, játékra gondolunk, nagyon fontos a megfelelő védőfelszerelés. Nem véletlen, hogy külön sisakot fejlesztettek ki a biciklizéshez, és egészen más formájút kell használni például a falmászáshoz. Ugyanez igaz a cipőkre is. Nem győzöm hangsúlyozni: a gyermekek utánoznak.

A szülő hiába követeli meg a gyermektől a védőfelszerelés használatát, ha ő maga nem hordja. Egyszerű a képlet: példát kell mutatni.

Ha megtörténik a baj, milyen általános tudnivalókra készüljenek a szülők?

A gyermekek még fejlődnek, sokkal rugalmasabb a vázszerkezetük, mint egy felnőttnek. Az esésből, ütésből érkező energia inkább hajlásokat, és kevésbé töréseket okoz. Arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy bármilyen fájdalommal járó sérülésnek előbb meg kell gyógyulnia, utána jöhet az újabb terhelés.

Ha valami fáj, pihentetni kell. Ha ez nem történik meg, rosszabb lesz a teljesítmény, hosszabb a gyógyulás. Ilyenkor a sportot abba kell hagyni, a fájó testrészt pihentetni kell, felpolcolni és hűteni, kompressziós pólyát, vagyis fáslit helyezni a duzzanatra. Ha három nap alatt nem javul a gyermek állapota, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Ilyenkor a sportoláshoz is kedvet kapnak a gyermekek. Mire figyeljenek a szülők?

Amikor sportot választanak, olyat keressenek, amelyik megfelel a gyermek testalkatának. Kevésbé fontos szempont, hogy anya, apa mit szeretne, vagy szeretett volna űzni régen.

Kitől kérhet segítséget a szülő?

A házi gyermekorvostól, sportorvostól, vagy akár a kiszemelt sportág edzőjétől. De bárhogy is döntenek, mindenképpen egy egészségügyi felméréssel érdemes kezdeni az aktív sportolást. A nagyobb sportklubokban ez alapkövetelmény.

A testnevelés órán a túlsúlyos gyermekeknek pontosan annyit kell futniuk, mint vékony, külön sportra járó társaiknak. És kötélmászásból, szekrényugrásból sem kapnak könnyítést. Ez így helyes?

Igen. Egy fejlődő szervezetnek a testnevelés óra feladatai nem jelentenek olyan extra igénybevételt, amelyek miatt külön vizsgálatra lenne szükség. De egyébként is van rendszeres védőnői, illetve iskolaorvosi vizsgálat. Az ezen felüli orvosi ellenőrzés nem a kondíció fenntartásához szükséges mozgásnál, hanem a komolyabb sportnál fontos.

Amikor sportolni kezd a gyermek, a heti egy-két napos elfoglaltság után gyorsan mindennapossá és kötelezővé válik a különóra. Jó, ha hagyják ezt a szülők?

Alkatfüggő. Van olyan gyermek, akinek nem árt a mindennapos terhelés, más nem bírja. És persze az is fontos, hogy a gyermek mit szeretne. De tény, kezdetben heti egy-két alkalomnál több edzésnapot nem szabad engedni, fontos a fokozatosság elve.

Merjünk beleavatkozni az edző utasításaiba?

Nagyon fontos a jó edző. Nem mindegy, milyen személyiségű emberre bízzuk a gyermekünket. Ő ugyanis az az ember, aki a legnagyobb hatással lesz a gyermekre, ha a sportról van szó, az edző véleményére sok esetben jobban adnak a gyermekek, mint a szülőére vagy a tanáréra.

Már csak ezért is beszélgessünk az edzővel, hallgassuk meg a véleményét, de mondjuk el mi is, hogy mit szeretnénk. Mindezt természetesen úgy, hogy a gyermek is ott van. Az edzőt arra kell kérni, követelje meg, hogy mindent, amit megoszt vele a gyermek, azt a szülőnek is mondja el. A fájdalmat, sérülést, mindent. Nem lehetnek titkok. Ez egy dupla védelem.

Versenyszerű sportnál a sérülésveszély fokozott. Mit tehetnek a szülők ennek elkerülése érdekében?

Nagyon fontos a megfelelő minőségű és méretű sportfelszerelés. A gyermekek nőnek, nem biztos, hogy jó a tavalyi ruha, cipő. A megfelelő felszerelésről is egyeztetni kell az edzővel. A körültekintés, megelőzés a mindennapi mozgásnál, és a sportolásnál is fontos.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére