Állásinterjú

Lezuhanyozott, felöltözött, gondosan megfésülködött, szokásával ellentétben halványan ki is sminkelte magát. Lement a lépcsőn, megkereste a táskáját, harmadszorra is leellenőrizte, hogy minden szükséges papír és irat benne van-e, aztán fogta a kulcsait, kilépett a házból, bezárta maga mögött az ajtót, kocsiba szállt, és elindult.

Bőven volt még ideje a fontos találkozóig, de nem tudta, milyen forgalomra számíthat, és milyen hamar talál majd parkolóhelyet, ezért korábban indult a kelleténél. Semmit sem akart a véletlenre bízni. Vezetés közben önkéntelenül is folyton hátranézett a visszapillantó tükörben a hátsó ülésekre, aztán minden alkalommal újra emlékeztette magát, hogy kivételesen egyedül ül a járműben. A forgalom tűrhető volt, a piros lámpáknál is szerencséje volt, nem kellett sokat ácsorognia – ezt biztató jelnek vette –, és hamarosan befordult a Kossuth Lajos és a Hímzés utca sarkán terpeszkedő irodaház területére. Megkönnyebbülten látta, hogy a parkoló félig üres, ezért tehát kár volt aggódnia. Letette a kocsit a bejárathoz közel, aztán vett egy nagy levegőt, és belépett az épületbe.

A portán elkérték a személyi igazolványát, megállapították, hogy valóban az, akinek mondja magát, aztán útba­igazították. A 714-es szoba előtt kellett várakoznia. Úgy döntött, nem ül le, úgyis biztosan mindjárt be kell mennie. Bő félórás várakozást követően egy kifogástalanul öltözött, ránézésre a húszas évei elején járó, szőke hajú, fiatal férfi lépett oda hozzá, és kezet nyújtott.

– Üdvözlöm. A nevem dr. Tihanyi Benedek Zsombor, velem tárgyalt telefonon. Kérem, fáradjon be.

"Te jó ég, hogy lehet valaki doktor ilyen fiatalon?" – tűnődött magában a nő, miközben viszonozta a kézfogást. Bemutatkozott, aztán követte a férfit az irodába. A szoba egyszerűen, de ízlésesen, a legújabb trendnek megfelelően volt berendezve fekete és kék irodabútorokkal, még a szemeteskosár és a tűzőgép színe is passzolt mindenhez.

– Elnézését kérem, hogy ilyen hosszan megvárakoztattam, de egy halaszthatatlan hívást kellett elintéznem a New York-i irodánkkal. Mielőtt rátérnénk a felvételi beszélgetésre, néhány szóban felvázolnám, mi volna az a feladat, amelyre munkatársakat keresünk.

Felállt, bekapcsolt egy hatalmas monitort, amelyen grafikonok és táblázatok jelentek meg.

– Szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy cégünk igen kiterjedt ügyfélkörrel rendelkezik. Mivel hiszünk abban, hogy a személyes kapcsolattartás jobban szavatolja megbízóink hűségét, mint a levélben történő kommunikáció, ezért igyekszünk mindenkivel egyenként közvetlen kapcsolatot kialakítani. Szeretnénk, ha ügyfeleink tudnák és éreznék, hogy bármikor, bármilyen problémával bizalommal fordulhatnak hozzánk, és ha kérdéseikre azonnali, korrekt, megnyugtató választ kapnának. Ehhez van szükségünk kommunikációs munkatársakra, és ez az a terület, ahol Ön cégünk segítségére lehet – természetesen a szükséges tanfolyamok sikeres elvégzése után.

"Szóval fel kell vennem a telefonokat és beütni a szükséges melléket. Miért kell ezt így túlbonyolítani?" – gondolta magában a nő.

– Értem – mondta.

– Helyes. Nos, nagyon megnyerő pályázatot nyújtott be hozzánk, azt javaslom, beszélgessünk róla egy kicsit – kezdte végre az interjút dr. Tihanyi Benedek Zsombor, és kinyitotta az előtte fekvő dossziét. – Ha jól látom, felsőfokú tanulmányait az ELTE-n és a Szegedi Tudományegyetemen végezte, középfokú szinten beszél angolul, ért a számítógép-kezeléshez, rendelkezik jogosítvánnyal.

– Így van – bólintott a nő.

– Dolgozott több iskolában, és irodai munkát is végzett.

– Igen – helyeselt a nő.

– Az önéletrajzában továbbá az áll, hogy jól ért az emberekhez. Mesélne erről egy kicsit?

– Bátran állíthatom, hogy az utóbbi években igen sok tapasztalatot szereztem konfliktuskezelés terén. Számos nagy horderejű vitában közreműködtem moderátorként. Egészen bonyolult dolgokat is el tudok magyarázni egyszerűen, és úgy érzem, kellően türelmes vagyok.

– Lenyűgöző. És úgy látom, némi egészségügyi tapasztalata is van – mosolygott a férfi.

– Szinte mindennaposnak számítanak nálunk a felületes, kisebb vérzéssel járó sérülések, horzsolások, olykor enyhébb égések. Sebkezelés és fájdalomcsillapítás terén gyors és hatékony vagyok, ezenkívül alapvető gyógyszertani ismereteim is vannak.

– A "nálunk" kifejezés, gondolom, a családi vállalkozásukra vonatkozik.

– Nos…, hát igen.

– Értem. Úgy látom, a második diplomáját igen hosszú idő alatt szerezte meg – nézett rá kérdőn a férfi.

– Tudja, a vállalkozásunk, ahogyan Ön nevezte, folyamatosan bővült. Új tagok érkeztek, akikkel eleinte sok volt az elfoglaltság, ezért kénytelen voltam szüneteket beiktatni a tanulmányaim során.

– Imponáló, hogy ennyire szívén viselte az új alkalmazottak felkészítését – mondta elismerően Tihanyi.

– Igen, habár én nem szeretem ezt a kifejezést használni rájuk. De tény, hogy az első néhány hónapban többnyire huszonnégy órás műszakban dolgoztam.

– Irigylésre méltó az elhivatottsága. Mennyire jártas szervezési kérdésekben? – kérdezte a férfi, és hangjából őszinte csodálat érződött.

– Ezen a területen is volt alkalmam kipróbálni magamat. Rendszeresen szervezek hol kisebb, hol nagyobb szabású rendezvényeket, összehangolom a rám bízottak programjait, találkozóit. Fejben tartom a kötelezettségeiket, figyelmeztetem őket az esetleges késedelmekre. Rövid idő alatt, de akár szimultán is több beszélgetést le tudok bonyolítani.

– Kitűnő! – kiáltotta elragadtatással az ifjú doktor. – Logisztika?

– Mindennapos tevékenységemhez tartozik a fuvarozás, csomagszállítás, legyen szó nehéz vagy akár sérülékeny holmiról. Nagy gyakorlatom van az eltűnt tárgyak előkerítésének és kezelésének terén is.

– Nagyszerű! Cégünknek pontosan ilyen munkatársakra van szüksége – mondta lelkesen a férfi. A nő hatalmas megkönnyebbülést és örömöt érzett, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen simán megy majd minden.

– Köszönöm szépen! – nyögte válaszként.

– Csak egyetlen kérdést engedjen még meg, kérem – szólt Tihanyi. – Árulja el, hol tett szert ezekre az igen értékes tapasztalatokra?

– Az utóbbi tíz évben otthon voltam, gondoztam, neveltem, tanítottam az öt gyermekemet, mellettük szereztem minden említett tudásomat – felelte a nő. A válasz hallatán a férfi mosolya lehervadt, és hangja kevésbé barátságosan szólt, amikor megrökönyödve azt kérdezte:

– Tehát valójában semmit sem dolgozott az elmúlt tíz évben!?

– Dehogynem. Mindazt csináltam, amiről az imént beszélgettünk, és szert tettem azokra a képességekre, amelyeket említettünk.

A férfi felállt, jelezve, hogy a felvételi meghallgatás véget ért.

– Elnézését kérem, egy fontos tárgyalásom kezdődik perceken belül. Hamarosan kiértesítjük a döntésünkről – zárta le a beszélgetést, és az ajtóhoz kísérte őt.

A nő kábultan indult el a folyosón a lift irányába, a mögötte becsukódó ajtó hangja úgy hatott rá, mint a mennydörgés. Fojtogatónak érezte a levegőt, ezért úgy döntött, inkább gyalog megy le a földszintre. Éppen a legfelső fokra készült tenni a lábát, amikor egy hang megállította:

– Elnézést, egy pillanatra, hölgyem!

A nő megfordult, és vele szemben ott állt dr. Tihanyi Benedek Zsombor, kezében az okostelefonjával, melynek hatalmas kijelzőjén a villogó, zöld telefonkagyló és egy elmosódott arckép arról árulkodott, hogy éppen vonalban van valaki. Az asszony gyorsan összeszedte magát, hogy az arcán ne látsszon, mit érez valójában (ebben is nagy gyakorlata volt), és úgy válaszolt.

– Tessék.

– Miután kiment az irodámból, telefonon beszéltem az egyik… tanácsadómmal, és képzelje, micsoda véletlen, ugyanabban az iskolában végzett, ahol maga – mondta a doktor, és zavartan felnevetett.

A nő nem viszonozta jókedvét, kérdőn nézett a férfira, aki így folytatta:

– És… szóval azt javasolta, hogy feltétlenül adjak egy esélyt magának. Megtenné, khm, megtenné, hogy visszajön néhány percre, hogy tovább beszélgessünk?

Szíve szerint a nő nemet mondott volna, de kíváncsivá tette a doktor viselkedésének hirtelen megváltozása. A férfi intett, hogy kövesse, s miközben az iroda felé tartottak a folyosón, a füléhez emelte a még mindig zölden villogó készüléket, és halkan beleszólt:

– Igen, anya, utolértem. Köszönöm a tanácsot! Később beszélünk, vigyázz magadra. Szia!

Barna Eszter

Megjelent a Family magazin 2016/2. számában.