Jelenlegi hely

Autizmus - Esőemberke Alapítvány és lakóotthon

Szombathely,
Dózsa GYörgy u. 6.
06-70-709-20-10

Az ESŐEMBERKE ALAPÍTVÁNY 1997-ben jött létre szülői kezdeményezésre. Az Alapítvány munkáját az 5 tagú kuratórium irányítja, melynek vezetője a kuratórium elnöke. Az Alapítvány munkáját kezdetektől támogatták és támogatják napjainkban is a megyében élő autizmussal foglalkozó szakemberek. Az Alapítvány fő célja a Vas megyében autizmussal élők és családjaik összefogása, rehabilitációjuk támogatása, életminőségük javítása; érdekvédelme. Az Alapítvány a kezdetekkor iskoláskorú autisták számára kezdeményezte speciális autista fejlesztő csoport indítását. A szombathelyi "Aranyhíd" Nevelési - Oktatási Integrációs Központban jelenleg is működik az akkor útjára bocsátott szolgáltatás. Az Alapítvány támogatta a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény autista csoportjának működését is. 2006. óta az Alapítvány szervezésében szülő és serdülőklub foglalkozásokat tartanak, terápiás lehetőségeket biztosítanak az érintettek számára. 2009-ben az Alapítvány tovább bővítette szolgáltatásai körét. A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázati támogatásával és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével megnyitotta HOLNAP HÁZA Lakóotthonát, mely 10 autista fiatalnak nyújt lakhatást, foglalkoztatást, habilitációs-rehabilitációs támogatást.

Elérhetőségek:

ESŐEMBERKE ALAPÍTVÁNY

Székhelye: 9700 Szombathely, Dózsa György u. 6.
Levélcím: 9700 Szombathely, Bádolyfa u. 15.
Kuratórium elnöke: Nádorné Vörös Ibolya
Telefonszáma: 06707092010

HOLNAP HÁZA LAKÓOTTHON

Cím: 9700 Szombathely, Bádonfa u. 15.
Telefonszám: 0694787085
Intézményvezető: Jene Judit
Telefonszáma: 06702213727

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére