Jelenlegi hely

Szívvel-lélekkel család

Beküldő lakhelye: Borsod megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb örömöt okozza számomra, hogy leszületett közénk egy lélek, minket választott szüleinek, a bizalom és hit, melyet nekünk szentelt. Az, hogy nap mint nap mérhetetlen szeretettel gondoskodhatom róla, látom, érzem, hogy kiegyensúlyozott és harmonikus. Szinte egész nap csak mosolyog és egyre többet kacag. Igen... és az első kacaja, mely úgy zengte be a házat mintha egy angyal szállt volna közénk. S a pillanatok, melyek mély érzelmeket vonnak maguk után, mikor a férjem is velünk volt és "csak egymásra néztünk" egy-egy megnyilvànulàsa után. Várom, hogy újra átélhessem ezeket és egy újabb kis csoda érkezzen közénk. Köszönöm, hogy Anya lehetek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A legnehezebb számomra a gyermeknevelésben, hogy kiszűrjem, melyik tanács, irányzat, szemléletmód szolgálja a legjobban gyermekem fejlődését egy adott témában. Hiszen annyi lehetőség van, és nekem kell döntenem, mi szerint szeretném gondozni, nevelni a gyermekem, mindezt úgy, hogy senkit ne sértsek meg a családi és baráti körömben, ha nem értünk egyet az adott témában.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni a tréningen, mert nagyon érdekel az adott téma és szeretnék minél több hasznos tapasztalatot elsajátítani a tréningen való részvétel alatt. Szeretnék időben felkészülni mindenre, amire csak tudok gyermekem nevelése során, hogy lélekben is egészséges legyen életében. Különösen tetszik a tréning azon pontja, miszerint megtapasztalhatom milyen a másik oldalon, gyerekként átélni mindazt amit szülőként cselekszünk.Tetteim előtt mindig próbálom beleképzelni magam gyermekem helyébe, hogy tudjam, hogyan élheti meg az adott szituációt.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére