Jelenlegi hely

Kalamajka Család

Beküldő lakhelye: Jász-Nagykun-Szolnok megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Együtt alkotni valamit, akár egy homokvárat a kerti homokozóban, amelyben mindannyiunk keze nyomát felfedezhetjük, és a közös rácsodálkozást a végeredményre; ezt mi csináltuk együtt, együttműködve, néha összekapva, de aztán fél perc elteltével újra együtt dolgozva. Továbbá szeretem nézni, amikor elmélyülten építenek, vagy színeznek, akkor egy pillanatra megállok, és nézem őket, látom rajtuk messze járnak, csodás érzés.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Észérvekkel, és az érzelmekre hatva sem érem el sokszor az együttműködést, és tízszer szépen elmondva sem hatásos, amit kérek, feldühít, és olyankor felemelem a hangom. Ezt a helyzetet nem érzem méltónak önmagam és a gyermekem felé sem.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Meg szeretném találni azt az utat, ami a gyerekeim és számomra is építő jellegű, problémás helyzetek megoldására szolgáló iránymutatást adhat.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére