Jelenlegi hely

Bundy család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Két kicsi, jó kedélyű fiam van, akiket szeretek hagyni zsiványkodni, mert az ebből kialakuló helyzetek többnyire nagy nevetésbe torkollnak. A kacajuk hallgatása pedig mindennél jobb :-)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

A nagyobbik fiam majd 3 éves, a kicsi pedig 10 hónapos. Ezért igazából még nincsenek viták köztük, de a nagyobbik néha azzal próbálja meg felhívni magára a figyelmet, hogy odacsap a kicsinek. Jó lenne megértetni a nagyobbikkal, hogy más módon is a tudomásunkra tudja hozni, hogy szeretné, ha rá figyelnénk.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olvastam a "Testvérek féltékenység nélkül" könyvet, s most olvasom a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" c. könyvet, s úgy érzem, hogy a tréningen való részvétel nagyon hasznos lenne számomra a fiaimmal való kommunikációban.

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére