Jelenlegi hely

Válassz sportágat otthon!

Májusban nem tudják megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, de a szervezők egy új sorozatban olyan sportágakat mutatnak be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és az alapokat folyamatos gyakorlással akár meg is tudjátok tanulni.

Sajnos a kialakult helyzet miatt az idén májusra meghirdetett Budapesti Nagy Sportágválasztó elmarad, remélhetőleg az őszin majd pótolhattok, melynek időpontja 2020. szeptember 11-12.

De addig sem maradtok választási lehetőség nélkül, a rendezvény új sorozatában olyan sportágakat mutatnak be nektek, amiket bátran ki lehet otthon is próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani. Ehhez minden segítséget megkaptok, még így a távolból is.

Természetesen a Nagy Sportágválasztó rendezvények hangulatát, ahol több mint 100 sportágat lehet egyszerre kipróbálni nem igazán lehet pótolni, valamint az edzők és szakemberek instrukciói elengedhetetlenek. A sorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést valamely sportág iránt, amelyet a későbbiekben egyesületi szinten is űzni lehet.

Az eddigi részek segítségével megismerkedhettek a box alapjaival, a capoeirával, a sakkal, a crossfittel és a zumbával.

Ökölvívás, azaz a box

Sok olyan ágazata van már ennek a sportnak, amit edzőtermekben, csoportos órák keretein belül is egyre többen űznek. Nők és férfiak számára is jó választás, hiszen ebben a változatában nincs komolyabb fizikai kontakt, és minden izomcsoportot megmozgat. Az edzésbe a gyerekeket, akár már az egészen kicsiket is be lehet vonni játékos formában, mint ahogyan például az alábbi videóban is teszik.

CrossFit

A CrossFit egy önálló, saját rendszer által meghatározott fitnesz irányzat, amelyet Greg Glassmann hozott létre 2000-ben. A sportág a funkcionális edzés alapjaira épül, lényege, hogy megtanulj helyesen mozogni és minél fittebb legyél változatos edzésmunka mellett, így elérve, hogy ne csak egy kondicionális képesség fejlődjön, hanem mindenben legyél jó egy kicsit. A CrossFit fejleszti az állóképességet, erőt, kitartást, ügyességet, pontosságot, flexibilitást, robbanékonyságot, sebességet, koordinációt és az egyensúlyt, tehát mindent.

Capoeira

A capoeira egy brazil harcművészeti kultúra, melynek része egy táncos, akrobatikus mozgásforma. Ebből alakult ki az a dinamikus, zenés harcművészeti tánc, amit capoeirának ismerünk. Mozgásvilága különösen változatos. Szinte minden alapvető emberi mozgásmintát tartalmaz a viszonylag könnyebbektől (guggolás, kúszás, fejenállás, kézállás) az egészen látványosakig (kézen átfordulás, szaltó). Különösen jó hatással van az alapvető kondicionális (erő, gyorsaság, állóképesség) és koordinációs képességekre, valamint a hajlékonyságra, a testi (és szellemi) rugalmasságra. Gyermekek és felnőttek számára is egyaránt ajánlott.

Sakk

A sakk a legősibb szellemi sport, mely kiválóan fejleszti a logikus és kreatív gondolkodást. A gyermekeknek a sakk szabályainak tanulása közben észrevétlenül bővül a szókincse, fejlődik az emlékező képessége, valamint meg tanul síkban tájékozódni. Kiváló fejlesztő játék, amit később számos egyesületnél komoly szinteken is űzni lehet.

A sakk egy kétszemélyes táblajáték, mely egyben sportág is. Indiából ered, majd Perzsiába került át és ma már a világ szinte minden pontján játsszák. A sakkban külön olimpiát rendeznek, melyre először 1924-ben, még nem hivatalos sakkolimpiaként került sor. 1927 óta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) rendezi meg, melyre 1950 óta kétévente kerül sor. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1999 óta ismeri el a sakkot olimpiai sportágként, de továbbra is az olimpiáktól külön eseményként rendezik meg a sakkolimpiát.

Magyarország kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak a sportágban, már az első két sakkolimpiát is a magyarok nyerték. Országunk nemzetközi sakk nagyhatalomnak számít több mint 100 éve.

Zumba

A zumba egy Kolumbiából származó, latin ritmusokra épülő tánc, amely az aerobik és különböző táncok, mint pl. salsa, merengue, flamenco alapjait ötvözi. A zumba szó jelentése gyorsan mozogni, szórakozni, bulizni. Ezek mind jól jellemzik ezt a táncos, dinamikus mozgásformát. Kiválóan átmozgatja a test minden izomzatát, így a jó hangulatú órák alatt sok kalóriát is égethetünk, valamint növeli az állóképességet, fejleszti a ritmusérzéket, és egy-két latin tánc alaplépést is elsajátíthatunk.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Otthon maradok, otthon alkotok…

Otthon maradok, otthon alkotok…

Pályázat típusa: rajzpályázatKorcsoport: óvodások, alsó tagozatos iskolásokBeküldési határidő: 2020. május 30.
Ha újra itt a nyár - Jól jön a "digitális" szülői felügyelet!

Ha újra itt a nyár - Jól jön a "digitális" szülői felügyelet!

Te is szeretnéd biztonságban tudni a nagyobb gyerekeidet? Jó lenne, ha nyáron nem a kütyüket nyomkodnák egész nap? Találtam egy hasznos alkalmazást, amivel nyomon követheted, hogy mikor, merre jár, szabályozhatod a képernyőidőt és a tartalmakat is. Érdekel?
21 retró fotó a babakocsi százéves történetéből

21 retró fotó a babakocsi százéves történetéből

Milyen babakocsiban tologatták a szüleinket és nagyszüleinket? A századfordulótól a 1980-as évekig bemutatjuk a legérdekesebb modelleket a Fortepan képei alapján.
Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 23.

Nem hosszú idő 2 hónap. Tényleg nem. Mégis mennyi mindent megváltoztatott. Mi is mennyit változtunk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére