Jelenlegi hely

Megelevenedik a X. század a Kassai-völgyben: A 907-es Pozsonyi csatára emlékeznek közös íjászattal augusztus hatodikán

A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő hagyományőrző találkozóra. A rendezvény házigazdája Kassai Lajos, a lovasíjászat modernkori megteremtője, az esemény helyszíne ugyancsak az ő birtoka, a nemzetközileg is jegyzett, Somogy megyei Kassai-völgy. A szervezők egyaránt várják mindazokat, akik civil ruházatban, modern íjászfelszereléssel*, illetve tizedik századi korhű viseletben és eszközökkel, s azok szakszerű használatának tudásával érkeznek az együttlövésre. Az esemény nyitott azon civil érdeklődőknek is, akik kíváncsiak honfoglaló őseink világára.

A látogatók biztonságos távolságból, ugyanakkor izgalmas közelségből élhetik át a korhű csatajelenet szimulációját. Az érdeklődők változatos közönségprogramok közül választhatnak: íjászpróbák, látványos bemutatók, szertűz gyújtás és dobolás sámán vezetésével, kézműves vásár és kerekasztal-beszélgetések váltják egymást a nap folyamán.

Az első Nyílzáport 2007-ben rendezték meg Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban, a Pozsonyi csata és Árpád vezér halálának 1100. éves jubileumára. A szervezők célja az idei rendvénnyel, hogy szakmai közönségen túl a szélesebb nyilvánosság is előtt bemutassák az íjászat sokszínűségét, méltóságát és alázatát.

A látogatók számára a Kassai-völgy nyílt napjaira érvényes díjszabás érvényes: 2.000 Ft a látogatói jegyár fejenként. Az íjászprogramokon való részvételt az aktív jegy biztosítja, melynek ára: 4.000 Ft. Az aktív jegy együttlövésre jogosít, azonban ez regisztrációköteles, határideje: augusztus negyedike, délután egy óra. Az aktív jegyet váltók azonban a helyszínen személyesen is regisztrálhatnak reggel nyolc és tizenegy óra között. A jurtával érkezőknek a kempinghasználat ingyenes, ugyanakkor
lehetőség van sátorhelyek foglalásra is fejenként ezer forintért.

*Kivételt képeznek a csigás íjászfelszerelések.

Weboldal:
https://nyilzapor.hu/

Facebook-oldal:
https://www.facebook.com/nyilzapor

Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/684752316147813/

YouTube, 2021-es Nyílzápor:
https://www.youtube.com/watch?v=2t9VvWvP5Z8

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére