Jelenlegi hely

Biciklizz az égben!

Új fejlesztés indul Balassagyarmaton, a Nyírjes nevű üdülőterületen, ahol az égi biciklispálya (skybike) lesz a fő attrakció, de ezen kívül víziszínpad, mesepark, látogatóközpont, lombkorona sétány és függőhíd is épül.

A Nyírjes Balassagyarmat népszerű üdülőterülete, a szép természetvédelmi területen hat mesterséges tó, füvészkert és vadaspark is található. A Nyírjes Turisztikai Központ fejlesztésének keretén belül 2020-ban újdonságokkal gyarapodik a hely.

Mesepark, lombkorona sétány, látogatóközpont

Víziszínpad, mesepark, játszóház kialakítása mellett helyreállítják a meglévő sétaösvényeket is, amelyeket a kerékpárosok is használhatnak majd. Ezek közösségi térként is működnek majd és nyári táborok szervezésére is alkalmasak tesznek.

A beruházás fő eleme a közösségi látogatóközpont lesz, amelyet az egyik tó partján alakítanak ki, a mai csónakház helyén. Ezt a részt több irányból is megközelíthetik majd a látogatók. A játszóháztól egy lombkorona sétány és függőhíd vezet majd a központhoz, ahol bisztrót nyitnak és egész évben várják a vendégeket. Emellett kilátót építenek, valamint pihenőhely is lesz a kerékpárosoknak.

Skybike

A legizgalmasabb attrakció az égi biciklispálya (skybike), amihez kétszáz méter hosszú drótkötélpályát építenek, és ezen a drótpályán lábbal hajtott függő kerékpárral tehetik majd meg a 400 méteres tó és erdő feletti kört.

A tervezett fejlesztések várhatóan 2020-ban valósulnak meg.

Forrás: turizmus.com

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pszichológiai öngondoskodás - lelki immunerősítők a mindennapokra

Pszichológiai öngondoskodás - lelki immunerősítők a mindennapokra

Mindannyiunknak vannak olyan napjai, hetei, amikor úgy érezzük, nem vagyunk jól mentálisan. Akár egy külső életesemény, akár a saját energiatartalékaink lemerülése okozza (vagy akár mindkettő), ilyenkor nehéz lehet egyedül lenni magunkkal, a gondolatainkkal, de sokszor még a párunkkal vagy családunkkal is.
Rőzseláng van közepébe kivarrva…

Rőzseláng van közepébe kivarrva…

Meginvitálhatlak egy kis nosztalgiatáborozásra?
Kedvezményes családi utazás vonaton, buszon

Kedvezményes családi utazás vonaton, buszon

Itt a nyár, és az idő – tér – tömeg összefüggésrendszerében biztos sokkal többen lesznek, akik vonatra, buszra szállnak, vagy autóba ülnek a gyerkőcökkel. Körbenéztünk, milyen kedvezményeket tudnak a gyermekes családok igénybe venni utazáskor.
Így biztosan nem veszíted el a gyereket a nyaralás alatt!

Így biztosan nem veszíted el a gyereket a nyaralás alatt!

Akármennyire is gondos szülőknek tartjuk magunkat, bizony egy pillanat műve és a gyerkőc könnyen elveszhet nyaralás alatt (is).

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére