Jelenlegi hely

Te is lehetsz hiányzó hős!

Ha mások sem teszik meg, miért pont én vegyem a fáradságot? Nem az én dolgom! Vagy inkább így gondolod: A közös probléma az enyém is, ha más nem vállalja, majd megcsinálom. De ehhez nem is kell hősnek lenni!

Miért pont én tegyem meg?

Bence egy Pest megyei településen lakik, naponta sétálni viszi a kutyáját. Szokásává vált, hogy az út mentén eldobált szemetet felszedi és kidobja, ha már úgyis arra jár, nem sok erőfeszítést jelent számára, és a lakókörnyezete is szebb lesz tőle. Ismerősei nem értik, miért teszi. Nem az ő dolga, miért csinálja?

Emese hetente megy egy kisgyerekes családhoz 2-3 órára segíteni, amíg a gyerekekre vigyáz, az édesanya az ügyeit intézi, vizsgáira készül, lélegzethez jut. Egy alapítvány szervezésében lelkesen önkénteskedik, amit az ismerősei nem értenek: Te más gyerekére vigyázol a szabadidődben ingyen? Miért? (Bolond vagy? - ezt csak magukban teszik hozzá)

Noémi autóval jár a budapesti munkahelyére. Az autópálya egyik sávját lezárták, lassul a forgalom, az autósok próbálnak besorolni ez egyetlen sávba. Noémi a cipzárelvet követi, de sajnos nem mindenki ismeri (alkalmazza) ezt a szabályt, vagy csak kimaradt az oktatásából. Vannak, akik másokat megelőzve, agresszív módon vezetnek. Miért?

Gyakran utazom metrón. Előfordul, hogy szemetet vagy újságot hagynak az ülésen, amit mindenki kikerül, de senki sem veszi a fáradságot, hogy kidobja (ha már a tárgy eredeti tulajdonosa otthagyta).  Akinek nem kell az ülőhely, annak ez már nem problémája, aki pedig leszáll, minek is vinné magával? Hogy a többi utastársát segítse?

Ha az egyén csak a saját rövid távú érdekét nézi, miért is tenne valamit másokért?

A hiányzó hős csapdája

Ezt az érdekes jelenséget Hankiss Elemér, szociológus, a Társadalmi csapdák című művében (1983) megfogalmazta, (Schelling nyomán) „A hiányzó hős csapdája” nevet adta neki.

"Ez a társadalmi csapda azt a hibás mechanizmust mutatja be, ami a közösség szempontjából valahogy megakadályozza a közösség tagjait, külön-külön mindegyiket abban, hogy valamit megtegyenek, ami – annak ellenére, hogy ez a tett minimális áldozatot követelne – a közösségnek és számukra is nyilvánvalóan igen nagy hasznot hajtana.

Vasárnap este autók ezrei haladnak egy keskeny, kétsávos úton hazafelé. Egy teherautóról véletlenül leesik egy kempingágy az úttestre. Ezek után az autók csak úgy tudnak továbbjutni, ha megkerülik a kempingágyat, de ez a szembejövő forgalom miatt igen problémás, körülményes dolog. Percek alatt óriási torlódás és dugó alakul ki az úton. Az emberek egyre türelmetlenebbek.

Mindenki bosszankodik, de senki sem száll ki az autójából, hogy félretegye az útról a kempingágyat. Aki esetleg már túljutott rajta, az nagyon örül, hogy végre rákapcsolhat, és nagy lendülettel siet haza. Akik még nem jutottak el az akadályig, azok továbbra is bosszankodnak, kérdezgetik egymást, hogy vajon mi a gond, de mikor odaérnek a kempingágyhoz és meglátják, hogy „mi a gond” ugyanúgy kikerülik és sietnek haza ők is.

Hogy lehet ez? A válasz az, hogy a helyzetben valószínűleg mindenki fején átvillanna, hogy kiszállunk és félrehúzzuk ezt a nevetséges úttorlaszt, de mivel a megfelelő pillanatban az óriási sorban idegesen dudálnak mögöttünk az autók, mégis csak a könnyebb utat választjuk: megállapítjuk, hogy régen vesztegetjük már itt az időt, pedig már otthon kellene lennünk, és ugyanúgy továbbhajtunk, mint előző társunk."

A szociológus szerint ebben a helyzetben a résztvevők várnak egy hősre, aki majd cselekszik, aki esetleg kompetensebb náluk. Mindenki a másiktól várja, így végül senki sem cselekszik. Miért éppen én tegyem meg, ha más sem teszi? Ezzel a rossz példa, a közöny megerősödik, a passzivitás láncreakciót indít el.

Te magad légy a változás

Hogyan csökkentsük a közönyt, a felelősségvállalás hiányát, a nemtörődöm hozzáállást? A hétköznapi élet hősiessége az lenne, ha valaki merne különbözni, legyőzné a korlátait, esteleg félelmeit, a saját rövid távú érdekein felülemelkedve a közösség érdekében cselekedne.

Szülőként a gyerekeinek megtaníthatjuk, hogy segíteni jó, fejleszthetjük az empatikus viselkedést, az érzékenységüket a problémákra, bátoríthatjuk őket az aktivitásra. Persze csak példamutatással megy.

Ne várjuk, míg a nagyvállalatok, az állam, a városvezetés, a szomszéd, a munkahelyünk vagy mások majd tesznek valamit. Kicsiben, a saját környezetünkben, területünkön is tudunk változásokat előidézni. És biztosan lesznek, akik kedvet kapnak és mellénk állnak.

 „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” ( Gandhi)

Halász Kinga
- Budapestimami -

Partnereink