Jelenlegi hely

Változások a Jáki úti temetőnél és a temető nyitvatartásában

A nyitvatartás is más lesz.
 

Gépkocsi behajtás a Jáki úti temetőbe

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Vas Megyei Temetkezési Kft. a Jáki úti központi temetőbe kocsival történő behajtást az alábbiak szerint engedélyezi:   

2016. október 30-án (vasárnap)
2016. október 31-én (hétfő)
2016. november 01-jén (kedd)

de. 6 órától – 12 óráig.

A fent közölt napokon autóval behajthatnak mindazok, akik erre jogosító engedéllyel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek, de életkoruk és fizikai állapotuk, mozgáskorlátozottságuk azt indokolttá és szükségessé teszi. Ennek betartását a rendőrséggel együttműködve a Temetkezési Kft. dolgozói a főbejáratnál szigorúan ellenőrzik. Behajtani csak a Fő- kapun, távozni viszont a Ravatali, illetve a Perinti kapunál lehet.

Kapuk nyitvatartási ideje:

A fent közölt napokon mindhárom kapu 6.00- 20.00 óráig tart nyitva.

2016. október 29-én 800 órától 2016. november 02-án 800 óráig forgalomkorlátozás, illetve forgalmi rendváltozás lesz a Jáki út, Alsóhegyi út, Brenner T. körút közötti útvonalakon.

Az Alsóhegyi úton lakókat arra kérik, hogy a fent nevezett napokon az utat teljes szélességében szíveskedjenek szabadon hagyni a buszjáratok közlekedésének megkönnyítése érdekében.

2016. október 29-én, október 30-án, október 31-én és november 1-jén a következő forgalmi rend lép érvénybe:

A Jáki úti temetőhöz bejövő forgalom:
 1.     Jáki út.

A Jáki úti temetőből kimenő forgalom:
 1.    Buszok, TAXIK számára: Alsóhegyi út.
 2.    Egyéb járművek részére: Ferenczy I. utca, Hajnóczy J. utca

Október 30-tól november 1-ig az ingyenes temetői járat balesetveszély elkerülése miatt nem közlekedik!

A Jáki úti temető hősi temetőjében található kápolnában 2016. november 1-én 16 órakor ünnepi szentmisét tart P. Rácz Piusz OFM a Ferences Kollégium és Kolostor Elöljárója.

 

Forrás: vasmegyeitemetkezes.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére