Jelenlegi hely

Új helyen a Szombathely környéki települések orvosi ügyelete!

Új helyen és más telefonszámon érhető el november 1-jétől, vasárnaptól Szombathelyen a városkörnyéki települések lakosságát ellátó központi orvosi ügyelet.

Az új cím: Szelestey utca 8., az új telefonszám: 94/345-300.
 
Megváltozik november 1-jétől a Szombathely városkörnyéki települések lakosságát ellátó központi orvosi ügyelet címe és telefonszáma. Ennek az az oka, hogy a szolgálatot korábban működtető Országos Mentőszolgálat helyett ezentúl a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása lesz a fenntartó. Az ügyelet el is költözik a Sugár útról a Szelestey utca 8. szám alá, az új telefonszáma pedig: 94/345-300.
 
A központi ügyelet – sürgős esetben – hétköznaponként délután 4 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig péntek (illetve az ünnepnapot megelőző nap) délután 4 órától hétfő (illetve az ünnepnapot követő nap) reggel 8 óráig vehető igénybe. Az ügyeleti szolgálatot a városkörnyéki települések háziorvosai ügyeleti beosztás szerint látják el.
Az ellátásban itt részesülő települések:
Acsád, Balogunyom, Bozzai, Bucsu, Csempeszkopács, Doznat, Felsőcsatár, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, NArda, Nemesbőd, Nemeskolta, Meszlen, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Sarköveskút, Sorkikápolna, Sorkifalud, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Tanakajd, Táplánszentkereszt, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécseny, Vasszilvágy, Vát, Vép, Zsennye
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére