Jelenlegi hely

Segíts a Mikulásnak!

Én egy olyan kis faluban nőttem fel, ahol volt egy gyermekotthon, és a gyermekotthon lakóival együtt jártunk iskolába. Amikor jöttek az ünnepek, mi már hetekkel előtte izgatottan találgattuk, hogy vajon mi kerül a cipőcskénkbe, mi lesz a fa alatt, de ezekben a beszélgetésekben a gyermekotthonban lakó pajtásaink soha nem vettek részt, számukra nem azt jelentették az ünnepek, mint nekünk.

Közelednek az ünnepek és nap mint nap érkeznek hozzánk olyan nézelődők, vásárlók akik Mikulásra, Karácsonyra keresnek gyermeküknek, unokájuknak meglepetést. Próbálunk segíteni, ajánlunk ezt is, azt is, de gyakran kapjuk válaszként, hogy “Ennek a gyereknek már mindene meg van!”, “Lassan már mi is játékboltot nyithatnánk!” és egyéb ehhez hasonlók.

Bevallom, a gyűjtés ötlete nem a mienk volt, az igazi kezdeményező egy munkahelyi kollektíva, de ők nem kívánták a nyilvánosságot. Ők csak szép csendben adni szerettek volna, mi pedig, jó részt gyermekkori pajtásaimra emlékezve, örömmel fogadtuk az ötletet. Régi jó kapcsolatunk révén a Szombathelyimami is szívesen beszállt a kezdeményezésbe, remélve, hogy tényleg mosolyt tudunk csalni néhány kisgyermek arcára.

A hivatali előírások (nehogy úgy tűnjön, mintha az állam nem gondoskodna eléggé a nehéz sorsú gyermekekről) nem teszik lehetővé, hogy a nagy nyilvánosság elé tárjuk, hogy kiknek is gyűjtünk, pedig mi is érezzük, hogy úgy lenne korrekt. Bízunk benne, hogy a BÓBITA Játékbolt és a Szombathelyimami neve számodra is garancia arra, hogy ezek a játékok a lehető legjobb helyre fognak kerülni. Természetesen személyesen, telefonon (20/26-55-888) vagy e-mailben (fejleszto@bobitajatek.hu) elárulhatjuk, hogy kik lesznek a kedvezményezettek, és örömmel fogadjuk érdeklődésed!

Kérünk, ha tényleg van olyan ép játékotok amire nektek már nincs szükségetek, de úgy gondoljátok, hogy más kisgyermekek még szívesen játszanának vele, akkor hozzátok be a BÓBITA Játékboltba december 20-ig, és mi még Karácsony előtt eljuttatjuk azoknak a gyermekeknek, akik számára biztosan nagy örömet fog okozni!

Előre is nagyon köszönöm:

                                                             Tarsoly Péter

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban. Sok nő egyre később, gyakran csak a negyvenes éveiben jut el oda, hogy megtalálja a megfelelő párt, akivel családot alapítana, és biztos egzisztenciát is tud maga mögött. A testünk ilyenkor még alkalmas a babavállalásra, de nem mindegy hogy addig hogyan éltünk. Mit történt testünkkel, lelkünkkel.
Egészséges őszi sütik bűntudat nélkül

Egészséges őszi sütik bűntudat nélkül

Az ősz a sült alma, az illatos fűszerek és a sütőtök szezonja nálam, főleg, ha már kint beköszönt a csípős idő. Ilyenkor egy házi sütemény nem csak a testet, de a lelket is felmelegíti. Mit süssünk, ha az őszi ízek élvezete mellett az egészség is fontos szempont számunkra?
Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére