Jelenlegi hely

A Nagy bumm megérkezett Szombathelyre is - nézd meg velünk!

Talán nincs olyan felnőtt és gyerek, aki ne látta volna és ne mosolyodna el a Jégkorszak filmek motkányán, aki órákon keresztül kergette a filmvásznon a megszerzendő makkot.

Az animációs film akkora sikerré vált, hogy a négy rész után megérkezett az 5. is, hogy egy újabb mozifilmben mosolyt csalogasson arcunkra. A Jégkorszak-sorozat negyedik része világszinten 877 millió dollárt hozott 2012-ben, így korántsem meglepő, hogy az ötödik epizódot is elkészítették.  
Az Ice Age: Collision Course a sorozat alapkonfliktusához nyúl vissza, a Motkány nevű kardfogú mókus ismét addig szerencsétlenkedik egy makkal, míg hatalmas kalamajkát nem okoz. A negyedik részben elindította a kontinensek vándorlását, most pedig az űrbe jut ki, és a közreműködésével veszik fel a bolygók a ma is ismert alakjukat. A tempó nyaktörő, a poénok között van néhány egészen frappáns, csak vegye őket észre a nagy rohanásban. Akarata ellenére egy meteorrajt is elindít a Föld felé Motkány, amely elől menekülni kényszerülnek az otthon maradt barátai. 
A horda nem hordja el magát: a jégkorszak sztárjai (Sid, Manny és Diego) valamint rokonaik, szerelmeik és a tápláléklánc összes gyöngyszeme pályája legnagyobb, leglátványosabb kalandjába keveredik. Akkorába, amibe beleremeg a Föld!
És egyszerre történik minden. Motkány véletlenül egy jégbe fagyott űrjárműre akad, természetesen nem ért semmit, és természetesen hihetetlen folyamatokat indít be - pedig csak egy makkot szeretne elspájzolni.
Ez alatt Manny a férjhez készülő lányától való elszakadást gyakorolja, Diego, szintén rájön, hogy a kardfog nem feltétlen akadálya a családalapításnak, és Sid kénytelen szembenézni a ténnyel: az összes barátja rátalált az igaz szerelemre, csak ő nem. De azután szembenéz egy dögös lajhárlánnyal is...
 
Egyszóval előre borítékolhatjuk a jó szórakozást, a fergeteges kacagást! 
 
A filmet július 14-től láthatjuk a Savaria Moziban is, a kérdésre helyesen válaszolók között 2db, 2 főre szóló jegyet sorsolunk ki.
 
Játékunk véget ért, a helyes megoldás:
minden barátja rátalál az igaz szerelemre, csak ő nem
 
2 db, 2 főre szóló mozijegyet nyert - melyből legalább egy jegyet 18 év alatti gyermeknek kell felhasználnia:
BÍRÓ VIVIEN
CSEH ANIKÓ
 
GRATULÁLUNK!
 
Kérjük, 2 munkanapon belül vegyétek fel velünk a kapcsolatot a szombathely@imami.hu címen!
Határidő: 2016. július 19. 18:00
 
 
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére