Jelenlegi hely

Készségfejlesztő játékok gyerekeknek: leköti és tanítja

Azt mondják, egy kisgyerek mindenből képes tanulni, fejlődni. És ez bizonyos szinten igaz is, de a kifejezetten készségfejlesztésre való játékokkal olyan gyorsan lehetnek egyre ügyesebbek, olyan hihetetlen sebességgel szélesedhet a látókörük, hogy felnőttként szinte fel sem tudjuk fogni ezt a tempót.

Készségfejlesztő játék persze rengetegféle van, és mindegyik hasznos a maga módján. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül igyekeztünk néhányat összeszedni közülük, amiknek minden kisgyerekes családban helyet kell kapnia. A jó készségfejlesztő játékok egyszerre kötik le a gyerekeket és tanítják őket – az Alza kínálatában pedig rengeteg ilyennel találkozhatunk.

Ezeket mindenképp szerezd be, ha kisgyereked van:

  • Formabedobó. A legnagyobb klasszikus a fromabedobó, nem véletlenül. Nagyon sokat javít a picik kézügyességén, valamint a kéz-szem koordinációt is fejleszti. A gyerkőc eleinte nem fogja tudni bedobni a megfelelő helyre a formákat, nem is érti, melyiket hova kellene. Szép lassan azonban rájön az összefüggésre, és a keze is elég biztos lesz ahhoz, hogy be tudja illeszteni a formát a kivágásba. A sikerélménye pedig óriási lesz!
  • Építőjátékok. Az építőjátékokban az a jó, hogy minden életkorban lehet megfelelőt találni. Egészen kicsi korban a nagyméretű kockákból lehet tornyot építeni, aztán ledönteni. A nagyok pedig már bonyolult épületeket, járműveket is össze tudnak rakni legóból, vagy mágneses építőkből. Ezek a játékok a kézügyességet és a kreativitást egyaránt magasabb szintre helyezik.
  • Kirakók. A kirakók igazi jolly jokerek: a nyugodtabb típusú gyerekek jó ideig eljátszanak vele, közben pedig tanulnak. Fejlődik a logikájuk, a kéz-szem koordinációjuk, valamint a kitartásuk is. A piciknek 2-3-4 darabból álló kirakók is elég nehezek még ahhoz, hogy fejtörést okozzanak, a nagyoknak pedig sokkal több darabból állókat választhatunk.
  • Golyóvezetők. Hihetetlenül jó hatással vannak a kéz mozgására a különböző golyópályák, golyóvezetők. Ahogy a golyókat végigvezetik a fém pályán a gyereket, észrevétlenül aprólékos mozdulatokat tanulnak, ami fejleszt a kézügyességükön.
  • Szerepjátékok. Inkább a 2 évesnél idősebb gyerekek szeretik a szerepjátékokat, amik a képzelőerejüket teszik próbára. Amikor a gyerkőc eljátssza, hogy ő a bolti eladó, és mi játék élelmiszert vásárolunk tőle, fontos dolgokat tanul a mindennapokról.

Készülj fel Te is a legjobb játékokkal a következő ajándékozós alkalomra!

A fotó forrása:

FamVeld / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére