Jelenlegi hely

Hová tegyük a leszedett és elszáradt karácsonyfákat?

Kikerültek az utcákra a gyűjtőedények

A karácsonyfák leszedésének ideje hazánkban hagyományosan Vízkereszt ünnepéhez, január 6-hoz kapcsolódik. A vársokban, ahol nincs lehetőség a fenyőfák eltüzelésére, ott a város gondoskodik azok begyűjtéséről.

A Szomhull Nonprofit. Kft a korábbi évekhez hasonlóan az idén is összegyűjti a kidobott karácsonyfákat. Az ehhez szükséges gyűjtőedények kerülnek ki a város területén a megszokott 144 gyűjtőpontra, ahová a teljesen lecsupaszított fákat lehet elhelyezni. A gyűjtőkosarakat napi szinten ellenőrzik.

A családi házas övezetekben januárban két alkalommal kerül sor a dísz nélküli karácsonyfák elszállítására, mely dátumokról pontos tájékoztatás cikkünk végén olvashatnak. Kérik a lakosságot, hogy a fákat a szállítás napján reggel 7 óráig helyezzék ki az utcára és ügyeljenek arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos- és gépjárműforgalmat, illetve a parkolást!

A fenyőfagyűjtés egészen január 31-ig folyamatosan zajlik, ezt követőn a Körmendi úti hulladékudvarban lesz lehetőség a kidobott fenyőfák díjmentes elhelyezésére.

 

Gyűjtő nélküli helyekről való összegyűjtés időpontjai (ezek általában a családi házas övezetek):

Forrás: szova.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére