Jelenlegi hely

Hét félautomata defibrillátort vásárolt az önkormányzat Szombathelyen

A Szombathely, a segítés városa program keretében hét félautomata defibrillátort vásárolt az önkormányzat,

 
az első újraélesztő készüléket a helyi vásárcsarnokban helyezik el szerdán - közölte az MTI-vel a városháza kommunikációs vezetője.
 
Angyal László elmondta: a további készülékeket is forgalmas helyeken telepítik, az Agora Művelődési és Sportházban, a Weöres Sándor Színházban, az Agora Savaria Filmszínházban és a Tófürdő területén is lesz ilyen berendezés, illetve rendelkezésre áll egy mobil defibrillátor is, amelyet azokra a szombathelyi rendezvényekre visznek majd magukkal a szervezők, ahol a jogszabály ugyan nem ír elő egészségügyi biztosítást, de a létszám indokolttá teszi, hogy legyen ilyen életmentő készülék.
 
Hozzáfűzte: Szombathelyen a segítés városa program keretében november végéig 27 212-en sajátították el az újraélesztés alapvető fogásait és 12 460-an részesültek ismereteiket felfrissítő oktatásban.
 
Forrás: MTI
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére