Jelenlegi hely

Óvodai beiratkozás ideje a 2015/2016 tanévre Szombathelyen

Információk a 2015/13-os tanévre történő óvodai beíratásról

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy
 A 2015/2016. NEVELÉSI ÉVRE
VALAMENNYI ÖNKORMÁNYZATI ÓVODÁBAN AZ ÓVODAI BEÍRATKOZÁSRA AZ ALÁBBI IDŐPONTOKBAN KERÜL SOR:
2015. május 6.-7. (szerda-csütörtök) 8.00 - 18.00 óra!
 
Az óvodába a gyermek a harmadik életévének betöltése után vehető fel.

A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.
 
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvodába be kell íratni azt a kisgyermeket, aki 2015. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét.
 
Az óvodai felvételről hozott döntésről 2015. június 5. napjáig az óvoda írásban értesíti a szülőt.
 
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
A „Jelentkezési lap” átvehető az óvodákban, illetve letölthető a www.szombathely.hu honlapról.
 
Az óvodai beíratáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
 
Az óvodákról bővebb információ a www.szombathelyiovodak.hu weboldalon található.
 
A VÁROS ÓVODÁINAK FELVÉTELI KÖRZETEI
SZOMBATHELYI ARÉNA ÓVODA (Aréna u. 8/b.) 
Aréna u., Batthyány tér, Bejczy I. u., Belksikátor, Berzsenyi D. tér, Béri B. Á. u., Fő tér, Gyöngyös u., Gyöngyösparti sétány, Hefele M. u., Jurisich M. u. (1-21. és 2-18.), Király u., Kiskar u., Kossuth L. u., Külsikátor, Légszeszgyár u., Malom u., Dr. Pável Á. sétány, Rákóczi F. u. (1-9. és 2-14.), Savaria tér, Szent Márton u. (1-21. és 2-4.), Thököly I. u., Újvári E. u., Vak B. u., Zrínyi I. u., 48-as tér.
 
SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA (Barátság u. 24.) 
Barátság u., Bercsényi M. u., Éhen Gy. tér, Hunyadi J. u. (1-43. és 2-10.), Kinizsi P. u., Kis u., Kisfaludy S. u. (31-től végig és 42-től végig), Nádasdy F. u. (1-27. és 2-24.), Nádor u., Szelestey L. u. (35-től végig és 36-tól végig), Szent Márton u. (6-tól végig és 23-tól végig), Széll K. u. (27-től végig és 22-től végig), Szőkeföldi u., Vasút u. (1-7.), Vörösmarty M. u. (1-21. és 2-32.), Wesselényi M. u. (2.a-c.), Welther K. u. (1-13. és 2-14.), 56-osok tere fele.
 
SZOMBATHELYI BENCZÚR GYULA UTCAI ÓVODA (Benczúr Gy. u. 2.) 
Benczúr Gy. u., Bertalanffy M. u., Csikor E. u., Görgey A. u., Haladás u., Kaposi J. u., Kert u., Levendula u., Mészáros J. u., Muskátli u., Nagyszombat tér, Nefelejcs u., Németh L. u., Paragvári u.72-től végig,Rezeda u., Rumi R. I. u., Senyefai u., Szegfű u., Szent Imre herceg útja (1-151. és 2-102.), Szerb A. u., Tolnay S. u., Uzsoki u., Vadrózsa u., Vajdahunyad tér, Várkonyi I. u., Vasúti őrház, Veres P. u., Vízöntő u.
 
SZOMBATHELYI DONÁSZY MAGDA ÓVODA (Losonc u. 2.) 
Ariadné u., Bárdosi N. J. u., Bocskai I. krt., Concordia u., Csepregi úti dülő, Csokonai V. M. u., Demeter u., Diana u., Eötvös L. u., Élmunkás u., Fortuna u., Garai J. u., Gárdonyi G. u., Glória u., Hollósy S. u., 11-es Huszár u., Justitia u., Kemény Zs. u., Kéthly Anna u., Kiss J. u., Konzc J. u., Kós K. u., Kölcsey F. u., Losonc u., Lovas u., Luna u., Május 1. u., Márkus E. u., Mikszáth K. u., Minerva u., Nádasdy F. u. (29-43. és 26-36.), Niké u., Olimpia u., Pinkafői u., Semmelweis I. u., Silvana u., Söptei út, Stettner L. u., Stromfeld A. u., Teleki B. u., Tücsök major, Vasút u. (11-től végig), Vasúti őrház, Vályi P. u., Verseny u., Vesta u., Viktória u., Vörösmarty M. u. (23-43. és 34-60.), Welther K. u. (15-43. és 16-36.). 
Kötelező felvételt biztosító óvoda Tömörd óvodásai számára.
 
SZOMBATHELYI GAZDAG ERZSI ÓVODA (Krúdy Gy. u. 2/A.) 
Babits M. u., Balassi B. u., Bürü u., Felsőőr u., Fraknó u., Hajdú u., Hock J. u., Jászai M. u. (1-3. és 2-4.), Juhász Gy. u., Károly R. u. (1-29. és 2-14/D.), Kodolányi J. u., Kosztolányi D. u., Krúdy Gy. u., Mátyás király út, Móricz Zs. u., Muraszombat u., Rákóczi F. u. (13-57. és 16-76.), Rumi út (1-29. és 2-38.), Sorok u., Szabadságharcos u., Szalónak u., Szent Flórián krt. (8-tól végig és 13-tól végig), Tóth Á. u., Vajda J. u., Varasdy K. u.
 
SZOMBATHELYI HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA (Bem József u. 33.) 
Bem J. u. (6-18. és 25-31.), Kodály Z. u., Nagy L. u., Szűrcsapó u. (23-27. és 22-26.), Váci M. u. (57-től végig és 70-től végig). Kötelező felvételt biztosító óvoda Sé óvodásai számára
SZOMBATHELYI JÁTÉKSZIGET ÓVODA (Győzelem u. 1/a.) 
Akácfa u., Almássy L. u., Álmos vezér u., Bádonfa u., Bogát fasor, Bogát major, Bogáti út, Borotszeg u., Bükkfa u., Csalogány u., Előd vezér u., Erdősi S. J. u., Esthajnal u., Falukert u., Farkas u., Festetics u., Fiastyúk u., Gesztenyefa u., Göncöl u., Győzelem u., Határőr u., Hermán u., Hét vezér u., Ifjúság u., Izsó M. u., Komárom u., Kond vezér u., Mészáros L. u., Nyárfa u., Ond vezér u., Orbán B. u., Orion u., Oroszlán u., Paál L. u., Rák u., Rumi külső út, Rumi út (233-tól végig és 278-tól végig), Sándor L. u., Skorpió u., Sport tér, Szent István király u., Tamási Á. u., Tárogató u., Titán u., Tölgyfa u., Török I. u., Vadász u., Vasúti őrház , Vízmellék u.
 
SZOMBATHELYI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCAI ÓVODA (Kőrösi Cs. S. u. 7.) 
Acsádi I. u., Alpár Gy. u., Bányász u., Bendefy L. u., Budai Nagy. A. u., Csapó u., Diófa u., Dukai T. J. u., Erkel F. u., Felsőbüki Nagy P. u., Fogaras u., Gábor Á. u., Halastó u., Hattyú u., Hársfa u., Igló u., Jászai M. u. (5-től végig és 6-tól végig), Kandó K. u., Kazinczy F. u., Károly R. u. (31-47. és 16-38.), Kismarton u., Kőrösi Cs. S. u., Kulcsár I. u., Kunc A. u., Külső Pozsonyi út, Móra F. u., Nagy L. király u., Németújvár u. (8-18. és 9-25.), Országh László u., Ovad u., Őrség u., Péterffy S. u., Rába u., Rákóczi F. u. (59-től végig és 78-tól végig), Rumi út (29/A-129. és 40-276.), Sárosi Gy. u., Sorokmajor u., Szabó E. u., Szántó K. J. u., Százhold u., Szent Gellért u. (9-től végig és 28-tól végig), Temesvár u., Termelők útja, Újvilág u., Vasvári P. u., Vidos J. u., Zalai T. J. u.
 
SZOMBATHELYI MARGARÉTA ÓVODA (Margaréta u. 1.) 
Alsóhegyi út, Asbóth J. u., Avar u., Áprily L. u., Bagolyvári sétány, Batsányi J. u., Bernstein B. u., Bertalan Á.u., Bodányi Ö. u., Bethlen G. u., Brenner T. krt., Csatár u., Csató B. u.,Csupor villa, Döbrentei G. u., Dudás J. u., Európa park, Erdei iskola utca, Fadrusz J. u., Fábián Gy. u., Ferenczy I. u., Garamvölgyi T. u., Győrffy I. u., Hajnóczy J. u., Hosszú u., Huszt u., Irinyi J. u., Jáki út, Jászi O. u., Jékely Z., Katona J. u., Kismezei u., Körmendi út, Kürtös u., Laky D. u., Lőportár u., Madách I. u., Margaréta u., Nagyvárad u., Nárai u., Nárai Külső út, Németh P. u.,Pohl-tó u., Radnóti M. u., Rajczy I.u.,Rauscher M. u., Reismann J. u., Rozmaring u., Somlay A. u., Szalézi tér, Szász B. u., Szigligeti E. u., Tarczai L. u., Táncsics M. u., Tinódi S. u., Tóth István u.,Tömjénhegy u., Vadvirág u.
 
SZOMBATHELYI MAROS ÓVODA (Maros u. 17/b.) 
Alsóőr u., Arad u., Bajnok u., Barabás M. u., Bezerédi A. u., Békefi A. sétány, Béke tér, Búzavirág u., Brigád u., Csók I. u., Damjanich J. u., Farkas K. u., Galamb u., Herman O. u., Hóvirág u., Irottkő u., Kalló u., Maros u., Munkácsy M. u., Öntő u., Petúnia utca, Pipacs u., Prága u., Saághy I. u., Szabadnép u., Szabó I. u., Szent Imre herceg útja (155-től végig és 104-től végig), Székely B. u., Szófia u., Tarcsa u., Temető u., Tulipán u., Vereczkei u., Vörösvár u.
 
SZOMBATHELYI MESEVÁR ÓVODA (Gagarin u. 10.) 
Arany J. u., Ádám László u., Árpád út, Badacsony u., Béke u., Boróka u.,Bujtor Margit u., Brenner János u., Brutscher J. u., Cinege u., , Csuszka u., Dózsa Gy. u., Esze T. u., Falunagy u., Fátra u., Fürdő u., Gagarin út, Géfin Gy. u., Gotthárd u., Gömör u., Gyimesi Szilárd u., Hollán E. u., Homok u., Szent II. János Pál pápa krt., Jégpince út, József A. u., Karmelita u., Kálvária u., Káptalan u., Károlyi G. tér, Kárpáti K. u. (Rigóvölgyi útig), Kelemen major, Kenderesi u., Kétrózsa köz, Középhegyi út, Kunos E. u., Lajta u., Magyar L. u., Matók Leó u., Mátra u., Mélykúti földek dülő, Nagykar u., Nótárius u., Óperint u., Picege u., Rákosi Jenő u., Reviczky Gy. u., Rigóvölgyi út, Szedres u., Szent László király u., Szinyei M. P. u., Szőlőhegy u., Tátra u., Tompa M. u, Vikárius u., Werner A. u.
Az óvoda 1 csoportjában folyó horvát nemzetiségi óvodai nevelés felvételi körzete Szombathely város egész területe. Kötelező felvételt biztosító óvoda Narda óvodásai számára.
 
SZOMBATHELYI MOCORGÓ ÓVODA (Váci M. u. 5.) 
Benedek E. u., Dr. Fodor J. tér, Kertész u., Lipp V. u., Dr. Pető Ernő u., Patak u., Dr. Szabolcs Z. u., Váci M. u. (1-43.) és (2-34.).
 
SZOMBATHELYI NAPSUGÁR ÓVODA (Pázmány P. krt. 26/A.)
Balogh Gy. u., Gyurits A. u., Hajnal u., Hunyadi J. út, (12-től végig és 45-től végig), Jurisich M. u. (23-33. és 20-38.), Károlyi A. u., Kenyérvíz u., Liliom u., Mikes K. u., Nyár u., Négyesi u., Németújvár u. (1-7. és 2-6.), Ősz u., Páfrány u., Pásztor u., Pázmány P. krt., Rumi út (133-231.), Szent Flórián krt. (1-11. és 2-6.), Szent Gellért u. (1-7. és 2-26.), Szőlős u., Szőllősi sétány, Taschler J. u., Tavasz u., Vas G. u., Vasúti őrház, Vitéz u., Wälder A. u.
Az óvoda 2 csoportjában folyó német nemzetiségi óvodai nevelés felvételi körzete Szombathely déli városrésze. (Választóvonal: Szent Márton u., Fő tér., Kiskar u., Óperint u., Kálvária u.,)
 
SZOMBATHELYI PIPITÉR ÓVODA (Bem József u. 9/C.)
Apáczai Cs. J. sétány, Bakó J. u., Bem J. u. (1-23. és 2-4.), Faludi F. u., Gazdag E. u., Horváth B. krt. (21-től végig) és (36-tól végig), Kassák L. u., Simon I. u., Szűrcsapó u. (1-21. és 2-20.), Váci M. u. (45-57.) és (36-70.).
Az óvoda 2 csoportjában folyó német nemzetiségi óvodai nevelés felvételi körzete Szombathely északi városrésze. (Választóvonal: Szent Márton u., Fő tér., Kiskar u., Óperint u., Kálvária u.,)
 
SZOMBATHELYI SZIVÁRVÁNY ÓVODA (Deák F. u. 39/A.) 
Ady E. tér, Akacs M. u., Dr. Antall József tér, Bartók B. krt. (1-39. és 2-38.), Báthori I. u., Bolyai J. u., Borostyánkő u., Deák F. u., Domonkos u., Engels F. u., Eperjes u., Esterházy A. u., Forró u., Hadnagy u., Hargita u., Hazatius F. u., Honvéd tér, Honvéd út, Horváth B. krt. (1-19. és 2-34.), Hübner J. u., Karinthy F. u., Késmárk u., Kisfaludy S. u. (1-29. és 2-40.), Kórházköz, Kőszegi u., Léka u., Liszt F. u., Markusovszky L. u., Március 15. tér, Mártírok tere, Mindszenty tér, Paragvári u. (1-79. és 2-70.), Petőfi S. u., Rohonci út. (2-38.), Somogyi B. u., Sörház u., Sugár út, Szabó M. u., Szegedy Györgyné u., Szelestey L. u. (1-33. és 2-34.), Széchenyi u., Széll K. u. (1-25. és 2-20.), Szily J. u., Tószer tér, Tóth Géza tér, Uránia udvar, Vár köz, Wesselényi M. u. (5-től végig és 4-től végig), 56-osok tere fele. 
Kötelező felvételt biztosító óvoda Salköveskút óvodásai számára.
 
SZOMBATHELYI SZŰRCSAPÓ ÓVODA (Szűrcsapó u. 43.) 
Bartók B. krt. 40., Perintparti sétány, Rohonci út (1-től végig és 40-től végig), Szűrcsapó u. (29-41. és 28-40.).
 
SZOMBATHELYI VADVIRÁG ÓVODA (Selmec u. 2.) 
Acél u., Alkotás u., Áfonya u., Bálványkő u., Bártfa u., Bogáncs u., Brassó u., Csaba u., Csillag u., Eper u., Fenyő u., Hámor u., Henger u., Holdsugár u., Ikervár u., Ipar u., Jávor u., Jegenye u., Kassa u., Kikelet u., Kolozsvár u., Korpás u., Kökényesi u., Körmöc u., Kötő u., Külső-Zanati út, Lőcse u., MÁV hatházak, Mérleg u., Napsugár u., Nyitra u., Pálya u., Pozsony u., Puskás T. u., Rozsnyó u., Sas u., Sági út, Sárdi-ér u., Sárd-éri vízmű, Sárvár u., Selmec u., Selyemrét u., Sólyom u., Szabadka u., Szatmár u., Szeben u., Sziget u., Szövő u., Tátika u., Torockó u., Trafóállomás, Üstökös u., Varasd u., Vas u., Vámház u., Vásártér u., Vénusz u., Vépi u., Zanati út.
 
SZOMBATHELYI WEÖRES SÁNDOR ÓVODA (Márton Á. u. 58.)
Angolkert u., Angyal u., Aranypatak u., Áchim A. u., Babér u., Bárdos A. u., Bors köz, Cimbalom u., Citrom u., Csepy D. u., Csombor u., Dr. Pálos K. u., Dob u., Dolgozók útja, Dombtető u., Dozmat u., Dr. Frank Kálmán u., Dugovics T. u., Egressy B. u., Eötvös J. u., Ernuszt K. u., Gyömbér u., Gyöngyvirág u., Izsóp u., Kapor u., Kárpáti K. u. (Rigóvölgyi úttól), Kilátó út, Komlósi F. u., Kömény u., Lancsics B. u., Lejtő sétány, Lendvai Ernő u., Liget u., Málna u., Márton Á. u., Meggyvágó u., Menta u., Nádtó u., Oladi vasútállomás, Orgona u., Potyondi u., Retek u., Sáfrány u., Síp u., Szamóca u., Szenczy I. u., Szélkerék u., Szigeti K., Szinese major, Tárkony u., Torma u., Torony u., Weöres S. u., Wimmer Á. u., Zeli major, Zsálya u.
 
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZATA
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére