Jelenlegi hely

Bőrápolás a kismama-lét alatt

Sokunkban más-más testi reakciókat vált ki a terhesség, de egy biztos: a „csak” kilenc hónap alatt többet változik a női test, mint előtte évek alatt. Alkalmazkodni kell, és ideiglenes, de jó megoldásokat találni magadnak a bőrápolás terén is. A baba is akkor fogja magát jól érezni, ha anyukája is szeret a bőrében lenni.

Az ember lánya eleinte a magazinok romantikus képei alapján úgy érzi, kismamának lenni mennyire könnyű. Aztán ahogy a kis pinponglabdából medicin labda lesz benned, bizony a képzelgéseket is felváltva a józan valóság. Ne éred el a lábujjad  és keresned kell a heti rutin körömvágáshoz egy pedikűröst, a csípődnél annyi csík lesz hirtelen, mint az állatkerti zebrán, a hajad először hullik, aztán kétszer annyi lesz, a dezodort kell váltanod, mert a hormon- és hőingadozásoktól úgy érzed magad mint aki folyton felfelé fut a hegyen…

Fontos odafigyelned, hogy kismamaként már kettőtök helyett döntesz, még ha a testápolódról is van szó.

A kismamák bőre: változások abban a kilenc hónapban

Kismamaként nemcsak a napi rutinszerű testápolásra kell gondolnod, de a 9 hónapnyi feladat komoly változásai is nyomot hagynak benned és bőrödön is. A kilenc hónapnyi hormonális változások sokasága hatására a bőr is változik. Megjelenhetnek új anyajegyek, bőrelváltozások, csökkenhet a bőr hidratáltsága. A legszembetűnőbb változások azokat érinthetik, akik mesterséges megtermékenyítéssel esnek teherbe, mivel ők esetenként nagyobb adagú hormonkezelésben részesülnek a beültetés előtt.

Nemcsak a használt krémek, samponokdekorkozmetikumok összetétele, ha hatékonyságára is figyelned kell: míg egy jó minőségű testápoló csak a felső hámrétegben szívódik fel, nem jut a véráramba, addig a ránctalanító krémek mélyebb rétegekig jutnak, ezért ezekkel jobb csínján bánni.

Bőrszárazság, terhességi csíkok

Nyúlik a bőrünk, miközben szárazabb? Huh, ez nem hangzik jól!

A testápolók nemcsak a bőr kiszáradására jelenthetnek megoldást, hanem a terhességi csíkok kialakulását is mérsékelhetik. Egy jól bemasszírozott minőségi testápoló hatása felér egy speciálisan erre a célra gyártott méregdrága krémével. Még ideálisabb a mandula vagy olíva olaj erre a célra, természetesebb az összetétele, és hosszabban hat. Ha korábban nem használtad, érdemes egyet az első orvosi vizsgálat után beszerezni, és nemcsak a várandósság, de még szülés után is jó ideig használni.

A striák gyors hízás vagy fogyás, de akár testépítés miatt is kialakulhatnak, ám legfőképpen a várandósság alatt szaporodnak meg, amikor a bőrnek hirtelen kell tágulnia. Ezek a bosszantó kis hegek, melyek a bőr alatti kötőszövet elszakadásának következményei, általában a hason, mellen, comb- és csípőtájékon jelennek meg. Mivel szinte lehetetlen megszabadulni tőlük, jobb a megelőzésre fektetni a hangsúlyt.

Általában hajlam kérdése a "csíkosodás". Van, akin akár 20 kg hízás is alig hagy nyomot, más ennek töredékétől is rengeteg striát fedez fel magán. A csíkok megjelenése ellen tehetünk azáltal, hogy rendszeresen sportolunk - kismamaként az állapotnak megfelelő, kímélő módon -, és folyamatosan gondoskodunk a bőr rendszeres hidratálásáról. Emellett igen hatásos módszer a striák elleni krémek - például a következő öt - rendszeres használata is.

A szteroidtartalom árthat a babának

A bőr legmélyebb rétegeibe is eljuthatnak azok a készítmények, amelyeket valamilyen gyógyászati célból alkalmaznak. Ezek egy része tartalmaz szteroidot, amely a mélyen felszívódó krémmel együtt a véráramba kerülhet, a méhlepény útján pedig a baba is kap a szteroidból, különösen, ha az anya nagy felületen, rendszeresen használja a krémet. Mindenképpen jelezni kell a nőgyógyásznak a  használatát és a szakorvosnak is jelezni a várandós állapotot.

A szakember szerint bármilyen bőrprobléma gyógykezelését érdemes fontolóra venni várandósként. Ha a kezelése várhat, vagy inkább esztétikai, mint egészségi problémáról van szó, akkor érdemes a szülés utánra halasztani. Például nincsenek meggyőző adatok arra nézve, hogy a szemölcsök eltüntetésére alkalmazott sejtroncsoló ecsetelők kockázatot jelentenek-e a baba egészségére, de mivel ezek agresszív anyagokat tartalmaznak, biztos, ami biztos, kerülendők a terhesség, főként annak első harmada alatt.

Dekorkozmetikumok, hajfestés, szolárium várandósan

Senki nem gondolná, de a szájrúzs is tartalmaz ólmot. Az ólom teljesen akadálytalanul áthatol a méhlepényben, és fejlődési rendellenességet okozhat a babánál. Persze nem egy-két rúzsozásról van szó, de ha tehetjük, részesítsük előnyben a natúrkozmetikumokat!

A sminkelés alatt a bőrünkre jutatott krémek, alapanyagok tartalmaznak tartósítószert, ami nagy eséllyel a parabén.  Az illatrögzítéshez flatátokat használnak, ezek is a hormonrendszerünket károsítják és a csontváz kifejlődését. Több, kozmetikumokban elterjedt színezéknek ismert az embrióra vagy a csecsemőkre ismert káros hatása, de a naptejekben használt UV szűrő hatást biztosító Octyl methoxycinnamat is veszélyes, sejtmérgező hatású.

Simon Gergely környezetkémikus részletes cikkét itt találod a témában: https://zoldgondoskodas.hu/karos-hatasok-es-vegyszerek/terhesseg-alatt-kerulendo/terhes-vagy-8-kozmetikai-osszetevo-amit-azonnal-felejts-el

A szoláriumot mindenképpen kerülni kell. A szolárium általában sem ajánlott, hiszen fokozza a bőrrák kockázatát, de várandósan még veszélyesebb lehet, mert a kismamák bőre a hormonális változások miatt hajlamosabb a melanómára és sokkal érzékenyebb a fényre, ezért az ilyen drasztikus fény akár hosszú időn át megmaradó foltokat is okozhat a bőrön.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) folyamatosan tesz közzé termékteszteket. Vásárlás előtt érdemes erre is ránézni, hiszen akár egy kedvelt, ismert termékcsaládról is kiderülhet, hogy ragaszkodásunk iránta csak a marketingnek köszönhető. Miközben tartalmazhat olyan típusú tartósítószert, illatanyagot, színezéket, amely, bár nem tiltott összetevő, mégis károsabb, mint a más kozmetikumokba hasonló célból kevert összetevők. Nézz körbe az oldalon, például a szappanok terméktesztjét itt találod.

A szoptatás idején sem árt az óvatosság

Amíg a kisbaba kap anyatejet, addig az anyának ugyanolyan óvatossággal kell válogatnia a kozmetikai szerek közt is, mint terhessége alatt. Az anya bőrén át beszívódott krémek hatóanyagai ugyanis az anyatejbe is belekerülhetnek.

A megviselt, megnyúlt bőrre ugyanúgy folytani kell az olajos masszírozást. A melleid is jobban igénybe vannak véve, nemcsak a tejtermelés miatti méretváltozás okán, de a mellbimbódat is folyamatosan csócsálja a pici. Szoptatás után érdemes egy kis olajjal bekenni, hogy rugalmas maradjon, ne sebesedjen ki.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: tudatosvasarlo.hu; wikipedia.hu; zoldgondoskodas.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére