Jelenlegi hely

Mindennapos testneveléssel az egészségesebb Magyarországért

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága népegészségügyi szempontból kiemelten fontosnak tartja a magyar lakosság – különös tekintettel a gyermekek - mozgáskultúrájának és sportági ismereteinek a fejlesztését. Az egészség megőrzése és védelme társadalmi felelősség, melynek egyik alapfeltétele a fizikai aktivitás fokozása a lakosság körében, különös tekintettel az iskoláskorúakra.

A XXI. században az iskola szerepe kulcsfontosságú a gyermekek egészségfejlesztése szempontjából, hiszen a diákok az ébren töltött idő 40–45 százalékát az iskolában töltik. Ezt szem előtt tartva indultak meg olyan komoly népegészségügyi törekvések, melyek a gyermekek sportmozgás iránti elkötelezettségét kívánják javítani, így fejlesztve az egészségi állapotukat.
 

A mindennapos testnevelés bevezetését az alap- és középfokú oktatásban rendkívül fontos, mely a tervek szerint már középtávon is hozzájárul a lakosság egészségi állapotának tartós javulásához. Az általános és középiskolákban 2012. szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelésórát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is.

A kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel, melyek gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már idén nyáron támogatott pedagógus-továbbképzések indulnak. A mindennapos testnevelés bevezetéséhez ugyanis megfelelő számú tornateremre, illetve pedagógusra van szükség. A tornatermek építését, felújítását, a testnevelő tanárok képzését, átképzését az Új Széchenyi Terv finanszírozza.


Az EMMI népegészségügyi céljainak elérésében azonban természetesen az egészségügyi humánerőforrásnak is kiemelkedő szerepe és jelentősége van. Ezért is hatalmas eredmény, hogy a felsőoktatási keretszámok és ösztöndíjak meghatározásakor az egészségügy kiemelt helyet foglal el. Az elmúlt években fokozatosan növekvő keretszámokhoz képest idén még többen vehetnek részt az általános orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésben országszerte. Ez elengedhetetlen az ágazatban tapasztalható szakemberhiány fokozatos felszámolásához. Az orvosképzés jelentőségét jól jelzi az a tény, hogy az 1800 meghirdetett férőhely mindegyikén teljes állami ösztöndíjjal tanulhatnak a sikeresen pályázó diákok. Az egészségügyi felsőfokú szakképzések esetében szintén igen sok, több mint 3000 férőhelyre jelentkezhettek teljes ösztöndíjjal a pálya iránt elhivatottságot érző fiatalok.

Az egészségügyi ellátórendszer fenntartása és fejlesztése, továbbá a betegbiztonság megőrzése érdekében elengedhetetlen, hogy az ágazat humánerőforrásának egyensúlyát megteremtődjék. A rendelkezés garantálja a magas színvonalon képzett egészségügyi személyzet utánpótlását és ezzel a betegellátás biztonságát.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére