Jelenlegi hely

Kőszegi szüret

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat immár több mint 50 éve mozgatja meg a város lakosságát, hiszen központi eseménye a minden év szeptember utolsó teljes hétvégéjének szombatján tartandó szüreti karnevál.
Ezen a programon felvonul a város apraja-nagyja, az iskolák, civil szervezetek, cégek különböző mókás jelmezekben. A felvonulás köré épül a további két nap programja, mely pénteken este fúvósszerenáddal indul és vasárnap könnyed zenei programmal zárul.
 
Szombaton délelőtt tartjuk a városunkba érkező zenekarok zenés fogadását, ami esetenként 6 és 10 zenekar között változik. Szombaton ezektől a zenekaroktól hangos az egész város. Délidőben minden nagyobb vendéglőben fúvószene szól. A felvonulás után a város különböző pontjain lehet népzenét és néptáncot, modern táncot és fúvószenét nézni és hallgatni.
 
A szombat estét a fúvós show zárja a Károly Róbert téren felállított rendezvénysátorban. Vasárnap kora délután a gyermekeknek nekik szóló műsorral, majd a még itt lévő vendégzenekarok térzenéje hallható, végül pedig a könnyebb műfajt játszó zenekarok koncertjeivel zárul a háromnapos fesztivál.
 
Pénteken este előbb EDDA Tribute Band, majd Deák Bill Blues Band, vasárnap este Intermezzo Latin Klub
 
részletes program:
KŐSZEGI SZÜRET 2024.
NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ
 
szeptember 26. csütörtök
19.00 Város Bora Választás (zártkörű rendezvény)
 
szeptember 27. péntek
17.00 rendezvénysátor (Károly Róbert tér) – Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekara
17.30 rendezvénysátor - hivatalos megnyitó, az első hordó bor csapra verése, Város Bora eredményhirdetése közreműködnek a Kőszegi Tornyosok
18.00 rendezvénysátor – Edda Tribute zenekar koncert
19.30 Fő tér - Fúvós Szerenád: Stadtkapelle Bad Aussee és Kőszeg Város Koncertfúvószenekara,
21.30 rendezvénysátor – Deák Bill Blues Band koncert
 
szeptember 28. szombat
10.00 Fő tér - Vendégzenekarok zenés fogadása
12.00 éttermek - Jó ebédhez szól a ... fúvószene
14.00 a város utcáin - Szüreti Karnevál
16.00 Fúvós térzenék
Fő tér - Csepreg Város Fúvószenekara, Juventus Koncert Fúvószenekar Sopron
Jurisics tér - Szentgotthárd Város Fúvószenekara, Szombathely Város Fúvószenekara, Stadtkapelle Oberwart
Rendezvénysátor – táncbemutatók: Galaxy Akrobatikus RRC, Dance Jam, Be-Jó Táncegyüttes, Kőszegi Kötélugrók, SilverBirds Bellydance Egyesület
18.00 rendezvénysátor - Fúvós-show – KÜHNE Fúvószenekar Mosonmagyaróvár, Stadtkapelle Bad Aussee, Kőszeg Város Fúvószenekara
18.00 Fő tér (csak jó idő esetén) – That's Right Baby, Kvarc
21.00 rendezvénysátor - Szüreti Bál - Fáraó
 
szeptember 29. vasárnap
 
14.00 rendezvénysátor – Szamóca Színház: Csipi-Csupi Bábszínháza – zenés mesejáték
15.00 rendezvénysátor – West Side TSE
16.00 rendezvénysátor – Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és barátai, kísér a Boglya Népzenei Együttes
15.00 Fő tér – Grabarics Tesók, Bujtás Ervin, Korponay Zsófi és Bánó Zoltán
17.30 rendezvénysátor – Meggie és Tomsa – Retro Party
19.30 rendezvénysátor – Intermezzo Latin Club koncert
 
A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor és pálinka stand várja a kedves látogatókat! A Fő téren és a Jurisics téren kézműves kirakodóvásár! 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére