Jelenlegi hely

A Te hangodat ismerem - Énekkel, zenével az inkubátorok mellett

A világhírű magyar zeneszerző, zenepedagógus Kodály Zoltán egyik híres mondata: "Az anya nemcsak a testét adja gyermekének, a lelkét is a magáéból építi fel." Ennek a fontos gondolatnak a jegyében dolgoznak a Ringató énekes-játékos foglalkozásokon a pedagógusok Magyarországon, akik a szülőkkel és a három év alatti gyermekekkel való közös éneklés és játék során a művészet eszközeit használják.

A Ringató foglalkozásokon a zenei képességek fejlődnek az érzelmi neveléssel párhuzamosan, s anya és a gyermek között erősödik a kapcsolat a zene erejével. A Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány munkatársai 2014. januárjától azonban már a kórházakban is jelen vannak. Segítik a szülőket abban, hogy rátaláljanak a saját hangjukra, merjenek énekelni, mondókázni a picinek a PIC osztályon töltött idő alatt is. A krízishelyzetben segítségre van szükség, hiszen sokszor még megszólalni is nehéz a szülőknek.... Jelmondatuk: "A Te hangodat ismerem …"- a kisbaba szól így édesanyjához, hiszen az ő hangja a baba számára maga a megnyugvás,a teljesség.


Több orvosi tanulmány is alátámasztja, hogy az édesanya énekhangja a zeneterápiában a leghatásosabb a koraszülöttek vagy a beteg újszülöttek gyógyításában: javul a gyermekek szaturációja, harmonizálódik a pulzusuk, légzésük, s az anyában lévő szorongás is csökken, ha énekel. 

A budapesti Semmelweis Egyetem I. sz Gyermekklinikájának PIC osztálya volt az első, ahová Dr. Szabó Miklós osztályvezető egyetemi docens hívta be a zenét. Együttműködve a neonatológusokkal, nővérekkel folyamatosan figyeltük, mi a legoptimálisabb a babák és a szülők számára, így ma egy olyan módszer van a kezünkben, mely képes a különböző állapotú és korú koraszülöttek, újszülöttek gyógyításában differenciált módon segíteni. A zene egyfajta gyógyszer, így figyelni kell az adagolásra és finoman be kell állítani- mindenkinél egyéni módon.
Az elmúlt közel két év során már további nyolc kórházban indítottuk el a programot, 2016 első negyedévében már elmondhatjuk, hogy Magyarország mind a négy orvostudományi egyetemének gyermekklinikáján rendszeresen jelen van a PIC osztályokon a kodályi gondolatok szerint megvalósuló élő énekszó, személyes kapcsolat, finom érintés.
Hazay Tímea, PIC Ringató programvezető

További információ: https://www.facebook.com/PICRingato
www.ringato.hu

 

"A te hangodat ismerem - szól képzeletben egy koraszülött gyermek az édesanyjához, édesapjához. Zenei programunkkal szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a családoknak, akik váratlanul, egyik pillanatról a másikra kezükben tartják aprócska babájukat. Az édesanya hangja talán kezdetben bizonytalanul, de segítségünkkel egyre természetesebben és bátrabban támogatja és erősíti gyermekét a gyógyulásban, fejlődésben. Köszönjük, hogy segítségeddel a kórházakban a koraszülött-újszülött intenzív osztályokon biztosíthatjuk az élő énekszó és élő hangszerjáték gyógyító erejét, melyet több orvosi kutatás is alátámaszt."
www.atehangodatismerem.hu

Forrás: http://www.mellettedahelyem.hu/pici-ellatas/te-hangodat-ismerem

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére