Jelenlegi hely

Online tanácsadó oldalt indít a kapcsolati erőszak áldozatainak az Ökumenikus Segélyszervezet

A kapcsolati erőszak áldozatainak indított online tanácsadó oldalt az Ökumenikus Segélyszervezet, a honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők - jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Senkár Éva pszichológus, a segélyszervezet munkatársa elmondta, a www.meddigmehet.hu oldalon munkatársaik, jogászok, pszichológusok, szociális munkások válaszolnak az anonim üzenetekre. Egyre többen az interneten keresnek válaszokat kérdéseikre, problémáikra. Az interneten viszont előfordul, hogy az áldozatokat hibáztató, bántó üzeneteket is megfogalmaznak, ezért is tartják fontosnak, hogy a tanácsadó oldalukra irányítsák az érintetteket.

Az oldalon nemcsak a bántalmazottaknak, hanem környezetüknek is adnak tájékoztatást, és azt is tervezik, hogy később a gyakori kérdésekre információs csomagot állítanak össze, amely azoknak is segíthet, akik még nem szánták el magukat arra, hogy írjanak a portálnak. Kiemelte, problémát jelent, hogy az erőszakot elszenvedők sokszor nem mernek beszélni arról, ami velük történik, tartanak környezetük reakciójától, sokszor ugyanis őket hibáztatják, de visszatartó erő lehet a szégyen és a bűntudat is. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy ne csak a fizikai erőszakot tekintsék családon belüli erőszaknak, hanem a lelki bántalmazást is - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy a segélyszervezet több mint tíz éve foglalkozik a bántalmazottak krízisellátásával. Kiemelt céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a problémára, álláspontjuk szerint ugyanis az erőszak semmilyen formája sem elfogadható - hangsúlyozta.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, úgy fogalmazott, a megbízhatóság, a bizalom és a hitelesség a legfontosabb jellemzője a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával létrejött oldalnak és az ott segítséget nyújtó szakembereknek. Hozzátette, hogy a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetnek, évente több ezer gyereknek tartanak felvilágosító órákat a családon belüli erőszakról.

Bujdosó Bianka, az ACG Reklámügynökség digitáliskampány-igazgatója egy friss kutatás eredményét ismertetve elmondta: évente legalább tízezer bejegyzés keletkezik a családon belüli, illetve a párkapcsolati erőszak témájában az interneten, ez azt jelenti, hogy óránként legalább egy poszt vagy komment érkezik a témában.

 A Google adatai szerint 2015-ről 2016-ra több mint 27 százalékkal nőtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos keresések száma, ezen belül a fizikai bántalmazással összefüggő keresések száma majdnem 18 százalékkal emelkedett, a lelki bántalmazásra vonatkozóké pedig 68 százalékkal nőtt - ismertette, hozzátéve, hogy a kereséseknek csupán csekély része segítségkérés, többségük célja az informálódás.

Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke azt mondta, Magyarországon minden negyedik családban fordul elő erőszak, tehát jól látszik, hogy valós társadalmi problémára igyekeznek megoldást találni a honlap elindításával.

A Meddigmehet.hu oldalról

1.    A Segélyszervezet által létrehozott online tanácsadás célja, hogy segítse a hozzánk forduló családon belüli erőszak által érintett személyeket abban, hogy

  • egy külső segítővel közösen átgondolva jobban megértsék és átlássák a helyzetüket
  • meg tudják fogalmazni, hogy mire van szükségük, milyen lépéseket tudnak tenni
  • felmérjék külső és belső erőforrásaikat, s mozgósítani tudják azokat
  • információt kapjanak az elérhető segítő helyekről, a lehetőségeikről, hogy hová fordulhatnak, melyek őket érintő legfontosabb jogszabályok, mik a jogaik, elérhető jogi eszközeik
  • olyan képzett segítővel oszthassák meg a nehéz helyzetüket, azzal kapcsolatos érzéseiket, akitől támogatást kaphatnak  a megoldáshoz
  • információt kaphassanak a krízisközpontokról, a titkos menedékházról, illetve családok átmeneti otthonairól.

2.    Az online tanácsadás célja emellett, hogy segítse azokat a hozzátartozókat, rokonokat, ismerősöket, akik tudnak valakiről, aki bántalmazást él át és szeretnének neki segíteni. Ebben az esetben a tanácsadás célja, hogy:

  • érzelmi támogatást nyújtsunk az ismerősnek, hiszen a helyzet őt is traumatizálhatja
  • átbeszélhessék valakivel a segítő szerepük felvállalásával kapcsolatos dilemmákat, félelmeket, bizonytalanságokat
  • felismerjék, ha azonnali intézkedésre, pl. rendőrség, vagy gyermekjóléti központ bevonására van szükség
  • megfogalmazzák, hogy mit tudnak megtenni az ismerősük érdekében, és mi az, ami meghaladja az ő kompetenciájukat, felelősségüket, lehetőségeiket
  • információt kapjanak az elérhető segítő helyekről, a lehetőségekről, hogy hová fordulhat egy bántalmazott segítségért
  • információt kapjanak a legfontosabb jogszabályokról
  • információt kaphassanak a krízisközpontokról, a titkos menedékházról, illetve családok átmeneti otthonairól.

3.    Az online tanácsadás elérhető azok számára is, akik nem célzottan szeretnének segítséget kérni, ugyanakkor

  • szeretnének többet tudni a bántalmazás típusairól, veszélyeztető jelekről
  • a kapcsolódó jogi szabályozásról
  • szeretnének tájékozódni az elérhető segítő helyekről és szolgáltatásokról
  • szeretnék kipróbálni a szolgáltatást, mielőtt ajánlják valakinek. 

Forrás: MTI, segelyszervezet.hu/anonimtanacsadas

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére