Jelenlegi hely

Még kedvezőbb lett a CSOK, bővült a jogosultak köre

Tovább bővült a családi otthonteremtési kedvezményre (csokra) jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A részletes szabályokat tartalmazó kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben; a bankok azután fogják alkalmazni az új feltételeket.  Dömötör Csaba elmondta: az új szabályozás szerint osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul. Mint mondta, akiknek a kérelmét eddig az osztatlan közös tulajdonra hivatkozva utasították el, a könnyítésnek köszönhetően megkaphatják a csokot, ehhez újra be kell nyújtaniuk a kérelmeket.

Novák Katalin jelezte: az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanul vagy sem. Mint mondta, eddig csak akkor lehetett figyelembe venni 25 éves korig a gyermeket, ha felsőoktatásban tanult, egyébként pedig csak 20 éves korig volt erre lehetőség. Hozzátette: a megváltozott munkaképességű gyermekeket korhatár nélkül figyelembe lehet venni az igénylésnél.
Arra is megteremtették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a csok, már az ingatlan használatba vétele előtt.
További könnyítés, hogy mostantól a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni - a korábbi 24 helyett - az igénylésnél. Ez például a 40. évüket betöltött igénylőket érintheti, akiknek a kérelmét eddig elutasították.
Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a csokot, feltéve, hogy a gyámság már egy éve fennáll.
Azok is igénybe vehetik a csokot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek, és rájuk erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség - sorolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a változásokat.
Novák Katalin szólt arról is, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra ugyancsak igénybe lehet majd venni a csokot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek, vagyis nem kell társasházzá nyilvánítani az épületet. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget.
További könnyítés, hogy az építőközösségek is jogosultak a jövőben a csokra, valamint, hogy ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a csokos ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.
Novák Katalin hangsúlyozta, a változtatások célja az, hogy még több magyar családnak tudják támogatni az otthonteremtését. Hozzátette: júliusban 20 százalékkal nőtt a befogadott igények száma az előző hónapokhoz képest, és 16 százalékkal volt több az érdeklődő.
Dömötör Csaba azt mondta, az új otthonteremtési program segíti a lakáshoz jutást, pörgeti a gazdaságot, új munkahelyeket teremt, és reményeik szerint hozzájárul ahhoz, hogy több gyermek szülessen. Az év első hét hónapjában 14 240 igénylést nyújtottak be, összesen 38,3 milliárd forint értékben - ismertette. Ez is azt mutatja, hogy nem csökken a lakásépítési kedv, a magyar családok bíznak a jövőben és szívesen élnek az otthonteremtési támogatással - fogalmazott.
Szólt az új lakások építése esetén visszaigényelhető áfáról is, és azt mondta, jól látszik, hogy a magánépítkezők élnek ezzel, és eddig mintegy 10 milliárd forint értékben nyújtottak be visszaigénylési kérelmeket.
Az új otthonteremtési programmal végleg hátat fordíthatunk a devizahitelek korszakának - mondta, hozzátéve, hogy jövőre a kormány 211 milliárd forintot biztosít az otthonteremtési programra.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány figyelemmel kíséri az otthonteremtési program megvalósítását, és ezek alapján döntött arról, hogy bővíti az igénylők körét.
Kérdésre válaszolva az államtitkár kiemelte: több mint 70 ezren érdeklődtek a bankoknál, várakozásaik szerint ők igénylőként is megjelennek majd. Arra számítanak, hogy 2017-től "fut fel" igazán az igénylések száma, mivel a házépítés, a házvásárlás időigényes folyamat.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére