Jelenlegi hely

7 veszedelmes játék, amitől függő lehetsz

Tetris, Super Mario, Tamagocsi, Angry Birds, Candy Crush... és most itt a nyakunkon az újabb őrület a Pokémon Go. Ismét van mitől tartanunk, hisz a tengerentúlon pár nap alatt óriási siker lett a játék, és ahogy a korábbi őrületekre erre is villámgyorsan rá lehet kattanni, szó szerint függővé teszi az embereket. Hogy mi a titkuk ezeknek a játékoknak? Pontosan senki nem tudja, mindegyik más miatt hatalmas "találmány", no és persze hatalmas biznisz. Íme egy válogatás a legnagyobb őrületek közül. Téged melyik ejtett rabul?

1, Tetris

Vannak dolgok, amit a hidegháborúnak köszönhetünk, többek között ilyen a Tetris is. Ez az ügyességi és logikai videojáték a '80-as években a Szovjetunióból szabadult a világra, majd - ahogy az sokszor előfordul - az USA-ban tették igazán népszerűvé. A legnagyobb sikert az 1989-ben kiadott Game Boy verzió hozta meg a Tetrisnek, amellyel a játék a „Minden idők 100 legjobb videojátéka” című lista első helyét is megjárta. A Tetris máig nagyszerű unaloműző, órákig a semmi dobozunkban tartózkodhatunk vele, hisz semmi mást nem kell tennünk, mint a lefelé zuhanó 4 elemből álló alakzatokat (tetrominókat) irányítgatnunk, forgatgatnunk, egymáshoz illesztgetnünk. Teljesen le tudja kapcsolni az agyat a napi problémákról, iskolai gondokról. Ebben anno nagy segítségére volt a játékhoz társuló rémes és addiktív elektronikus zenei aláfestés is.

2, Super Mario

Ha azt mondanám neked, hogy fektesd a pénzed egy videojátékba, ahol egy alacsony, kövérkés, olasz-amerikai vízszerelő fog ugrálni le-föl bozontos fejjel, fekete bajusszal kék farmer gatyóban, sapiban és piros pulcsiban, mit lépnél? És ha azt mondanám, mindezt Gomba Királyságban teszi? Valószínűleg elhajtanál melegebb éghajlatra. Pedig gyakorlatilag ennyi minden idők legnépszerűbb ugrálós-mászkálós játékának a zanzásított összefoglalója. A Nintendo kabalájává vált Mariót szintén a '80-as években alkották meg, sikerét jelzi, hogy az összes olyan játékot, melynek ő a szereplője, több mint 210 millió példányban adták el a világon. A Mario franchise ezzel máig is a legkeresettebb videojáték-franchise.

3, Tamagocsi

Aki a 90-es években már öntudatánál volt, az valószínűleg emlékszik a Tamagocsi őrületre is. Ez a ránézésre kacatnak tűnő kis elektromos kütyü 1996-ban robbant Japánban, majd egy évre rá az egész világ ezzel játszott. 2008-ig körübelül 70 mil­lió darab fogyott belőle. És hogy mit tudott? Mindent, amit egy háziállat tud! A benne élő kis ked­vencünk lehetett bármi, a létező állat­tól kezdve mindenféle kihalt vagy kitalált állat­ka, vagy pokémon, egyszóval bármi, ami cuki.  Etettük, altattuk, wc-re vittük, ha beteg lett ápoltuk és persze törődni kellett a lelkével is, mert hangulatingadozott a drága. Ha nem gondoztuk megfelelően, meghalt, és ha csak egy élete volt, vihet­tük a tama­go­csi temetőbe. 

 

4, Angry Birds

Ugorjunk  - illetve stílszerűen repüljünk - egyet az időben: 2009-ben robbantak be a köztudatba ugyanis a mérges madarak, akik máig itt röpködnek közöttünk. Emlékszem én az oviban még házikót, meg királylányt rajzoltam, az én kislányom viszont már angry birds-öt...Ez talán sokat sejtet a játék sikeréből. A bombasztikus ötlet, hogy csúzlival kéne lőni különböző színű és formájú önfeláldozó madarakat vicces építményekre (vagyis tákolmányokra) azzal a céllal, hogy az ott tartózkodó disznókat elpusztítsuk,  a finn Rovio Mobile cég "fejéből" pattant ki. Örök hálával is tartozunk ezért nekik. 

5, Candy Crush

A Candy Crush Saga az egyik legnépszerűbb mobiljáték 2012 óta. Jó eséllyel a melletted ülő gyerekkel rendelkező kollégád telefonján is ott lapul. Remek lefoglaló játék, annyi a lényege, hogy egy édességbolt cukorkáit úgy kell cserélgetni, hogy három vagy annál több cukorka kerüljön egy sorba vagy oszlopba. Ha hosszú a sor a fogorvosi váróban és mégcsak enni se lehet, legalább játszon az ember cukorkákkal, nem igaz? Persze valószínűleg nem pont a fogorvosi várókra gondolt a King.com a játék piacra dobásakor, de én tanusíthatom, hogy ott is jól működik.

6, 2048

A 2048 a huzogatós játékok királya, a szintén idegösszeomlásig játszott 1024 továbbfejlesztett verziója. Szörnyű, veszedelmes és egyben zseniális találmány, amit nálunk a család legokosabb tagja is (gyerekaltatás közben) kb. 4 óra alatt rak ki. Merthogy a játék annyiból áll, hogy egy 4x4-es négyzetben a 2 hatványait tologatjuk négy irányban, mire a mozgatásokkal az azonos értékek összecsúsznak és összeadódnak. A cél az, hogy végül 2048-at adjanak ki. És mi van, ha eléred? Gratuláció, és a következő altatásnál mehetsz tovább a 4096-ért. A játékot egy mindössze 19 éves olasz fejlesztő dobta össze, és a sikerén felbuzdulva mára rengeteg klón játék látott napvilágot belőle. Van pl. magyar politikusokkal játszható verzió is.

7, Pokémon Go
 

És el is értünk a jelenbe, július 6. óta itt a legújabb démonunk, a Pokémon Go. És bár még állítólag legális változatban nincs Európában, de ha olyan valakit látsz, aki megszálottan a telefonjára meredve sétál az utcán, az már biztos, hogy megszerezte. A játék lényege ugyanis, hogy a Pokémon rajzfilmsorozatból ismert kis lényeket összegyűjtsük, miközben a való életben is létező pontokhoz kell eljutnunk. Szóval mászkálós-pontgyűjtős, ami egyelőre kuriózum és gyorsabban fertőz, mint az influenza. A Pokémonok már 20 éve a pályán vannak, de ez a mostani verzió tarol. Függőséget okoz, de mentségére szolgáljon, hogy legalább ez a játék megmozgat, azaz fogyaszt! Itt ugyanis tényleg nem a fotelben tespedsz, miközben játszol, hanem folyamatosan mászkálnod kell.

Függésmentes jó játékot mindenkinek!

Szerző: Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére