Jelenlegi hely

Imádnivaló első napi iskolai fotó ötletek - Mi is készítettünk nektek egy táblát!

Az évek gyorsan szállnak, és amire ma azt mondjuk, hogy „ezt a napot sosem felejtem el”, na, azt gyorsan felülírja a következő nap, hónap, év…

Szóval, ne csak a telódba csinálj egy gyors képet, (amit felülír majd a következő több száz…) hanem készülj rá tudatosan. A pillanatra, ami örökre emlék marad!

Kétségtelenül az első és az utolsó nap a két legfontosabb nap az életünkben, legyen az akár az első bölcsődei, vagy a diploma előtti utolsó nap. És bizony a most kis apróság, aki az első napon büszkén, vagy éppen sírva pózol a fotón, egy nap viccesen nézi majd ezeket a képeket, hogy milyen kis pöttöm is volt.

Hoztam nektek pár ötletet, miért is olyan fontos az első napot, na és majd az utolsót megörökíteni! Amerikában nagy hagyománya van, hogy az első iskolai napon egy táblácskával fotózzák a gyerekeket, ami minden évben ugyanazon a napon készült, aztán évek során egy egész albumnyi fotó gyűlik össze ballagásig! Amerika ide, Amerika oda ez egy nagyon jó kis ötlet, mert 10-15 évre visszatekintve már néha mi magunk sem vagyunk benne biztosak, hogy azon a képen épp hányadikosak is voltunk.

Inspirációnak kerestem nektek képeket, és készítettem pár nyomtatható táblát is hozzá (ovis, bölcsis, sulis), de ha nagyon kreatív vagy, akkor Te magad is elkészítheted a táblácskát, amire akár fel lehet írni a kedvenc étele, háziállata, barátja, időtöltése nevét, vagy hogy hány kiló, mit tud, hány foga van… stb.

    

És én is készítettem nektek hétfőre egy otthon nyomtatható képet, válaszd ki a nektek megfelelőt, kattints rá és nyomtasd ki, és ha van egy jó fényképkereted, dobd abba bele:

Nyomtatáshoz kattints a képre!

      

Makai Marianna-Kecskemétimami
Forrás: Pinterest

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha egyedül érzed magad, ülj le a barátság-padra!

Ha egyedül érzed magad, ülj le a barátság-padra!

Egyszerű ötlet: egy különleges pad segít barátokat találni azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs kivel játszaniuk, beszélgetniük. Te kipróbálnád?
Dr. Illés Nóra: Természetes házi gyógymódok megfázás ellen - mit tehetünk orrfolyás, köhögés, torokfájás esetén?

Dr. Illés Nóra: Természetes házi gyógymódok megfázás ellen - mit tehetünk orrfolyás, köhögés, torokfájás esetén?

Épp hogy elindult az iskola máris betegek lettünk…, 5-10 nap hiányzás, nem csak a munkahelyek végett nagyon rizikós, de bepótolni sem túl egyszerű az iskolás gyerekeknek a kimaradt hatalmas óraszámokat. Ha megbetegszünk vagy a gyerekek betegednek le, fontos tudnunk, hogy nem csak gyógyszerekkel tudjuk a betegségeket kezelni, hanem nagyon sok gyógyhatású otthoni praktikákkal is segíthetjük a gyógyulást. 
A reggeli indulás, kész káosz? - 20 egyszerűen megvalósítható ötlet, hogy jól induljon a nap

A reggeli indulás, kész káosz? - 20 egyszerűen megvalósítható ötlet, hogy jól induljon a nap

„Ha a reggel jól indul, jó lesz az egész napod” tartja ugyebár a mondás, de reggel annyiszor nem indul jól a napunk.  Mi szülők általában rohanunk, már a reggelünk is néha egy kész cirkuszi mutatvány, egyensúlyozunk a kötélen a reggeli rituálék között, kapkodunk, feszültek vagyunk, sürgetünk, néha veszekszünk, és néha elkésünk… De, hogy tudjuk mindezt elkerülni, és boldogabbá tenni a reggeli indulást? Fogadjátok szeretettel Jamrik Márta tanácsait.
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. De milyen könyvet és hogyan válasszunk nekik?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére