Jelenlegi hely

Húsvét, nyuszi és társai

Végre itt a tavasz, a húsvét pedig ennek a csodálatos évszaknak az ünnepe. A gyerekeknek persze meg kell ismerniük a húsvét valódi történetét, a hagyományokat, de annyira eltörpül ennek a jelentősége számomra a napfény, a színek, az illatok mellett!

Lányos anyaként az elmúlt években fontosabbá vált a húsvét, és az is kiderült, hogy kifejezetten élvezem a tojások festegetését. Ki is használtam ezt a lehetőséget a munkahelyemen és otthon is. Az iskolában anyukáktól kértem segítséget a tojások fújkálásához, de itthon ezt a feladatot nekem – illetve a lelkesedős korban lévő Kicsinek – kell megoldani. A tűt rutinosan március elején bekészítem a konyhába, hogy bármikor kéznél legyen. A fújás már gyorsan megy, csak a tojások száma kevés mindig, mert nagyon élvezzük a díszítgetést.

Nem tudom, fiús házaknál hogy van ez, de mi nagyon komolyan vesszük a készülődést. Egy egész hétvége a tojások festése, és a sütemények, kekszek sütése. 

Sok újság és weboldal foglakozik ilyentájt a tojásdíszítéssel. Érdemes kiválasztani egy-egy technikát, amit abban az évben kipróbálunk, nem érdemes egyszerre túl sokfélével próbálkozni. Mi is számtalan módszert kipróbáltunk már – összegyűjtöttem őket, hátha kedvet kaptok a tojásdíszítéshez: 

  • Főtt tojásokat festettünk hagyományos festékben és a kicsi kezek matricákat ragasztottak rájuk. Gyorsan megy, és sikerélmény a legkisebbeknek is.
  • Egyszer polisztiroltojásokat akril festékkel kentünk le, majd hőre puffadós festékkel díszítettük. Nem mondom, hogy ezek voltak a legesztétikusabb tojások a világon, de érdekes és izgalmas volt a hajszárítóval puffasztgatni.
  • Próbáltunk hagymában festeni, és írókázni, de a berzselés is jó móka. Igaz, ezekkel az autentikus technikákkal inkább különféle rendezvényeken találkoztunk.
  • Tavaly a kolléganőimtől a visszakaparásos technika csodáját tanultam meg. Főtt, festett tojásokról a festéket ecetbe mártott fogpiszkálóval kapargattuk vissza úgy, hogy figyeltünk, hogy a minta szép és érdekes legyen. Egyszerű, de nagyon szép kis tojások készültek. A hagyományos mintákat az internetről néztük.
  • Nagyobbakkal érdemes kipróbálni a fonaltechnikát. Gyöngy himzőfonalat tekerünk az előzőleg beragasztózott tojásra. Ez már türelmet, kézügyességet kívánó technika, de nagyon szép, és látványos. Trükkje, hogy mindig csak kicsi részt ragasztózzunk be a tojásból. Különlegesebb, ha színátmenetes fonallal készítjük.
  • Nekem az egyik kedvencem a dekopázs. Sajnos fehér tojásokat nagyon ritkán sikerül szerezni, ezért először a kifújt tojásokat akril festékkel fehére festjük. Száradás után dekopázsolunk. Lehet csak motívumokat, de az egész tojást is dekorálhatjuk így.
  • Mindenféle szépségek készülhetnek úgy is, ha a kifújt tojásokat akrilfestékkel befestjük bármilyen színűre és dekorfilctollal, vagy alkoholos filctollal mintákat varázsolunk rájuk. Piros tojás például mutatós egyszerű pöttyökkel, de kerülhet a tojásokra hagyományos mintázat is. Sőt, festettünk rózsaszínű tojásokra arany filctollal is.
  • Idén tervben van minion-os tojások készítése, de az is jópofa, ha a festett tojásokból kis „manusokat” csinálunk filctollal. 


De nem csak tojást lehet ám festeni! Készíthetünk a húsvéti reggelihez tojástartókat, díszíthetünk papírtojásokat ceruzával, filctollal. Utóbbiak szép dekoráció lesznek a lakásnak. 

És persze a finomságokról se feledkezzünk meg! Mi idén tojás alakú kekszecskéket fogunk gyártani és ezeket díszítjük majd ki színes cukormázzal, meg mindenféle cukorkával. Egyszerű vaníliás keksz receptet fogok választani, talán ezt: http://www.nosalty.hu/recept/vanilias-keksz-katharosz-konyhajabol.

Kalácsot is sütünk majd. Felfedeztem, hogy Nagylány gyönyörűen tud fonni mindenféle formában. Nem tudom hol tanulta, tőlem nem, de az biztos, hogy mostantól a húsvéti kalácsot ő fonogatja majd. Nagy kalácsot sütünk, mert a foszlós belsejét nagyon szeretem. Jó barátom a kenyérsütő dagasztó programja, mindenkinek ajánlom. Csak beledobálom a hozzávalókat, és amikor sípol a szerkezet, kész a dagasztott, kelesztett finom kalácstészta. Idén ezt a receptet próbálom ki: http://www.nosalty.hu/recept/foszlos-kalacs-emoke-konyhajabol.

(Közben mehet a tavaszi nagytakarítás, ami sosem biztos, hogy kész lesz húsvétig. De sebaj!)

Na és mit csinálunk majd a húsvéti napokon? Nálunk élő nyuszi sajnos nincs, de ha tehetjük, elmegyünk nyuszit simogatni valahová. Tojásvadászat, finom sonka és még egy kis tojás, a magunk sütötte finom foszlós kaláccsal, ez viszont mind-mind van. Na és várjuk a locsolókat, mert nem is olyan ciki…

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

Szerző: Budácsik Éva, tanítónő, édesanya
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami
 

Partnereink