Jelenlegi hely

Kánikula idején fokozott folyadékfogyasztás!

Már most rekkenő hőség van, és a hétvégére még további felmelegedést ígérnek. Dietetikusként és táplálkozási tanácsadóként különösen fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet a megfelelő folyadék fogyasztásra.

A gyerekek általában csak az utolsó utáni pillanatban szólnak, hogy szomjasak, vagy néha akkor sem, ezért szülőként mi válunk felelőssé gyermekeink folyadék fogyasztásában.

  • A nap folyamán többször kínáljunk fel gyermekünknek egy pohár vizet,
  • és az is jó, ha eleve kikészítünk neki egy pohárral az asztalra, melyet nap közben párszor frissre cseréljük.
  • Figyeljünk közben magunkra is, amikor gyermekünk iszik, mi is igyunk meg 2-2,5 dl vizet, amikor pedig mi szomjazunk meg, a gyermeknek is töltsünk egy pohárral.

„Azok vagyunk, amit megiszunk” - Habár minden folyadéktartalmú étel segíti folyadékszükségleteinket, a víz legnagyobb mennyisége abból származik, amit megiszunk. Az anyagcsere folyamatokban, a normális vérkeringés fenntartásában, valamint a folyadékháztartásban a víz alapvető szerepet játszik. Megfelelő mennyiségű víz fogyasztása nemcsak a hidratáltságunk fedezésére, hanem az egészséges étrend fenntartására is szolgál.

A fokozott hőségben különösen figyelnünk kell arra, hogy elegendő folyadékot igyon az egész család.

  • Az üdítőitalok és a rostos üdítők nem jók a folyadék pótlására már csak a kalóriamennyiségük miatt sem, gyermekeknél pedig a fogszuvasodás megelőzése miatt nemcsak az édességek, hanem a sok cukros üdítőital fogyasztására is oda kell figyelni.
  • Már akkor igyuk meg az első pohár vizet, mikor még nem érezzük magunkat szomjasnak, hisz az már egy jelzés a kiszáradásra a szervezettől.
  • Óránként 2-2,5dl vizet fogyasszunk!
  • Ha nem szeretjük a semleges víz ízét, próbáljuk meg, hogy a vízbe teszünk egy nagyon kevés gyümölcslevet, egy szelet citromot, narancsot vagy lime-ot.
  • Ha lehet, akkor kerüljük azt, hogy egész nap cukros, rostos üdítőket igyon a gyermek. Tegyük színesebbé számukra is a folyadékpótlást, például színes szívószálakkal díszíthetjük a vizespoharukat, vagy
  • engedjük, hogy ő válassza ki a poharat, amelybe a vizet öntjük.
  • Vonjuk be az előkészítésbe, így biztosan több kedve lesz megkóstolni a felkínált folyadékot, vizet is.

Forrás: babykitchen.blog.hu

Partnereink